Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16. (Székesfehérvár, 1985)
Községtörténeti tanulmányok - Degré Alajos: Enying
leti tagság megürült, azt a pártot illette a tisztségre való ajánlás, amelynek tagja az eltávozott tiszviselő volt. Segédjegyzőül az alispán által kijelölt személyt erősítették meg, de az Írnoki állásra pályázatot hirdettek és szabályosan megválasztották. De már 1945 őszén előfordult, hogy a helyettes bíróul a parasztpárt által javasolt személyt a képviselőtestület alkalmatlannak tartotta, és helyette a kommunista Szalay Pétert választották meg. 344 Ellentét volt a képviselőtestület és a helyi rendőrség között. A képviselőtestület a helybeli rendőröket nem tartotta alkalmasnak tisztségük viselésére. 345 A község régi kötelezettségének megfelelően majdnem egyedül tartotta fenn a tanonciskolát és a polgári iskolát. A polgári iskola régi épülete azonban használhatatlanná vált a háború következtében. Ezt az épületet a község bérbe adta a helybeli pénzügyőri felügyelőségnek, amely vállalta, hogy kétévi bérmentesség fejében az épület helyreállításának nagyobb részét elvégzi, de később 5500 Ft értékű munkát a község volt kénytelen elvégezni. 346 A polgári iskola egy másik épületben húzódott meg, de ezt a rendőrség kiigényelte járási rendőrkapitányság céljára. Az elöljáróság csak az időt húzta, hogy legalább a fűtési idény végéig ott maradhasson a polgári, mert azt a Téli Gazdasági Iskola épületébe ugyan be lehetett volna zsúfolni, de annak az erre felajánlott helyiségei fűthetetlenek voltak. 347 Az óriási helyreállítási költségek és az egyre fokozódó infláció lehetetlenné tette, hogy a község megbízható költségvetést készítsen. Amit elkészítettek, aszerint a község szükségleteinek 60%-át fedezni tudta volna rendes bevételeiből (gőzmalom, szeszfőzde, vendéglő haszonbére stb.), további 17%-ot eredményezett volna a belügyminiszter által engedélyezett 100%-os pótadó, de további 23%-ra államsegélyt tudott kérni. 348 Nem volt reálisabb az 1946 júliusára készített havi költségvetés sem. Pénzügyi tervet készíteni csak 1946 augusztus, a forint bevezetése után lehetett. 349 1945 novemberében visszatért hadifogságból Pataky Lajos, aki 1944 nyaráig, bevonulásáig a község vezető jegyzője volt. Őt az alispán állásába visszahelyezte, Czibók István, 1945 júliusában megválasztott főjegyzőt pedig felmentette. A képviselőtestület Patakit örömmel üdvözölte, sőt, 1946 áprilisában, amikor Veszprém megye törvényhatósági bizottsága Patakit állásából felfüggesztette, ez ellen a képviselőtestület viharosan tiltakozott és a Pataki elleni kifogásokat koholt vádaknak minősítette. 350 A megye elégedetlenségének alkalmasint az volt az oka, hogy 1945. december 13-án a képviselőtestület polgárőrség felállítását rendelte el, mintha a községben rendőrség nem is létezett volna. A megye felelősségrevonás terhével utasította a községet a Vörös Hadsereg élelmezésével kapcsolatos beszolgáltatási kötelezettségének teljesítésére. 351 A szovjet hősök sírjait 1946 márciusában az elöljáróság kihantoltatta, és részükre egységes temetőt létesített a község központi helyén, a gyógyszertár előtt, de ezt a munkát nem közmunkával, hanem napszámosokkal végeztette, és munkadíjukat gabonában rótta ki a község lakosaira. 302 Az 1945 előtt is bérbeadás útján hasznosított községi intézményeket, így a nagyvendéglőt is bérbe adta, és a haszonbért gabonában állapította meg, de a bérlőnek joga volt a háborús károk helyreállítására fordított költséget a haszonbérből levonni. így a községnek alig jutott jövedelem ugyan, de az épületeket magánerőből helyreállították. 303 A forint bevezeté-