Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16. (Székesfehérvár, 1985)

Községtörténeti tanulmányok - Degré Alajos: Enying

változó szorzószámmal kellett papírkoronára átváltani.

149 Űj tisztviselői lakások építésére pedig újabb bonyolult kölcsönügyletekhez folyamodtak.

150 A tisztviselői fizetések rendezésére szükség volt, mert a jegyzői irodát ugyan már 1920 előtt kibővítették, ott Tóth Jenő vezető jegyzőn kívül Halász Jenő adóügyi jegyző, Takács Kálmán oki. jegyző aljegyző dolgozott, de 1923-ban második aljegyzőt is választottak, Horváth János addigi segédjegyző személyében, helyébe segédjegyzőül Cservenka Pál oki. jegyzőt.

151 Ha valamelyik állás megürült, pl. 1925-ben az adóügyi jegyzőé, még ha volt is némi vonakodás a képviselőtestületben, mert nem találtak a pályázók között alkalmasat, két hónapon belül ezt az állást is betöltötték, Sillye Sándorral,

152 az így megüresedett segédjegyzőit pedig Pintér Györggyel.

1

® * A képviselőtestület választás alá eső 20 tagjának felét 3 évenként szabályosan újraválasztották. Érdekes módon 1923-ban csak 101 érvényes szavazatot adtak le a községnek választójogosult tagjai. Ez a szám 1926-ra 21 l-re emelkedett.

154 Persze, régi szokás szerint többségben azokat választották újjá, akiknek mandátuma lejárt. A képviselőtestület a főszolgabíró elnöklete alatt 3 évenként újraválasztotta a bírót, helyettes bírót, pénztárost, közgyámot és 12 esküdtet is. Bíróul ugyanazt választotta meg Moharos Péter személyében, aki eddig is hivatalban volt, és akinek apja is bírói tisztséget viselt.

155 Természetesen ilyen költségvetési viszonyok mellett, amikor a község a normális bevételekből a folyó kiadásait és adósságainak kamatait is alig tudta fizetni, és alkalmazottainak egyre emelkedő bére további súlyként nehezedett a községre, 1919 után közvetlenül nem tudtak lényeges beruházásra, a helység iparosodó igényeinek megfelelő építkezésekre költeni. Eleinte megelégedtek azzal, hogy számba vették, hány napszámra tarthat igényt a község közmunka címén. Ez sem volt csekélység, 1921-ben már 375 kétfogatú, 71 egyfogatú és 815 napi kézimunkát jelentett, de a község nemigen tudott ezzel sem mit kezdeni, mert a gazdák sokkal szívesebben fizettek ennek teljesítése helyett váltságot, az egyre romló értékű koronában.

156 Legfeljebb annyit kötött ki a képviselőtestület, hogy a leshegyiek, a rájuk eső közmunkából tartsák karban az ottani utakat, kutakat, árkokat, ami persze aligha volt megvalósítható.

157 1920-ban még a községen átvezető törvényhatósági út árkainak kikövezése iránt is, csak a megyei hatóságot kereste meg a község. 1922-ben már ennél tovább ment. Felismerte ,hogy a községen átvezető út rendbentartása elsősorban a község érdeke, és vállalta az úton átvezető gyalogjárók kikövezését, az átjárók melletti lefolyók kövezési költségeinek felét. Persze ezt a közmunkaváltságból aligha lehetett volna megoldani, de elhatározták e célból a községi pótadó további emelését.

11,3 Ugyanekkor a közmunka váltságdíját sokszorosára emelték, de persze a pillanatnyilag számított koronaértéknek megfelelően, ami azonban rövidesen szintén értékét vesztette.

159 A használhatatlanná vált járdák betonozását azonban még úgy képzelték el, hogy ennek költségeit kétharmadrészben azok a telektulajdonosok viseljék, akiknek telke mellett a járda