Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16. (Székesfehérvár, 1985)

Községtörténeti tanulmányok - Erdős Ferenc: Etyek

már törvényes úton, a vármegye és a földesúr tudtával új lelkészt válaszszanak gyülekezetükbe.

17 Ideiglenesen elcsendesült az ellentét a kálvinisták és a jezsuiták között. A hitvita éveiben zajlott a határvita Etyek, Barátháza-puszta és a Pilis megyében fekvő Bia falu lakosai között. E határviták következtében egymás területére behajtották a lábasjószágokat. A viták élességét az fokozta, hogy a biaiak egyre nagyobb földterületet szántottak el az etyeki és a barátházi határból. A konfliktus mindinkább Bia község és a komáromi jezsuiták között dúlt. Végül 1724-ben Pálffy Miklós nádor utasítására közös megegyezéssel visszaállították a határhalmokat.

18 1723. fordulópont a község történetében, megérkeztek az első német telepesek. A telepítést a komáromi jezsuiták házfőnöke szorgalmazta, mert a katolikus németektől a kálvinista őslakosok megtörését remélte. Gazdasági szempontból pedig jövedelmeinek gyarapodását várta. Az osztrák örökös tartományokból és a dél-németországi területekről érkező telepeseknek igen mostoha körülmények között kellett egzisztenciát teremteniök. Helyzetüket csak részben segítette, hogy megtelepedésüktől számított három évig adómentességet kaptak, amelyet a megyei közgyűlés, tekintettel a telepesek „siralmas helyzetére", egy évvel meghosszabbított.

19 Az Etyekre érkezők elkülönültek az őslakosoktól, egy tömbben telepedtek le. Elkülönülésüket az idegen környezet, a nyelv, a vallás, a szokások és hagyományok területén meglevő különbözőségek erősítették, de a gazdasági tevékenység azonossága, ha igen lassan is, de közösséggé formálta a település lakóit. Súlyos következménnyel járt az 1730. évi pestisjárvány, csökkent a lakosság létszáma, a község gazdasági ereje (a dicák száma 72-re apadt). A magyar lakosok a vármegyéhez fordultak: ,,a szomorú halál által szegény helységünkből a gazda emberek igen elfogytak és megkevesedtek úgy annyira, hogy szegény helységünknek nagy kárát és fogyatkozását ki nem mondhatjuk". Szolgálataik könnyítéséért esedeztek, hogy a „nagy ínségtől" megszabaduljanak.

20 Kritikus helyzet alakult ki; a települést az elnéptelenedés fenyegette. A népesség megtartása érdekében a földesúr szerződésben rögzítette a magyar és a német közösség szolgáltatásait. A magyar lakosok évenként 96 Ft-ot fizettek, 30 ludat, 60 kappant, 96 tyúkot, 154 tojást, 24 icce vajat, 1 őzet, 1 hizlalt ártányt és 15 szekér szénát adtak. A német közösség tagjai censust nem fizettek, 20 ludat, 40 kappant, 50 tyúkot, 150 tojást, 24 icce vajjat, 1 őzet, 1 hizlalt ártányt szállítottak a komáromi jezsuita rendházba. Gazdasági erejüket tekintve nem érték el az őslakosság színvonalát, a természeti viszonyokból fakadó nehézségek, de különösen a meg-megújuló járványok csökkentették a lakosság létszámát. Az adatok azt igazolják, hogy a „szomorú halál" több áldozatot követelt a jövevényektől. 1739-ben is ez történt: a német lakosság 63%-a pestisjárvány áldozata lett. Meghalt 20 gazda, 12 gazdaasszony, 2 házaslegény, 4 menyecske, 14 legény, 24 gyermek (fiú), 13 nagyleány, 24 kisleány. A német közösség tagjai igen megcsappantak: 64-en maradtak életben.

21 A komáromi jezsuiták már 1741-ben telepítési felhívást tettek közzé, hogy pótolják a veszteségeket. Ismét katolikus németek érkeztek a község területére. Három szabad (adó- és földesúri terhektől mentes) évet kaptak a telepesek. Ezen idő alatt fel kellett építeni házukat, meg kellett kezdeni