Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16. (Székesfehérvár, 1985)

Községtörténeti tanulmányok - Erdős Ferenc: Etyek

dése is. 1715-ben a jobbágyok száma 13, a zselléreké 5, a háznélküli zselléreké 6. 1720-ban már 7 egésztelkes, 7 féltelkes és 4 negyedtelkes családfő élt a községben. Szántóföldjeiket két nyomásban művelték, az őszi vetés az elvetett mag négyszeresét, a tavaszi háromszorosát termetté. Igen gyenge minőségű bor — nem állt el egy évig — termett a szőlőhegyen. Terményeik értékesítéséből 40 Ft bevételre tettek szert. Erdejük nem lévén, az építkezéshez, tüzeléshez, eszközök készítéséhez szükséges fát vásárolták. 1720-ban már kocsma és mészárszék is volt a faluban, melynek bevétele meghaladta a 45 Ft-ot, az egyetlen kereskedőé pedig a 15 Ft-ot.

lü Az egyházi földbirtokos és a református hitre a XVII. század elején áttért lakosság között elmélyültek az ellentétek. Korábban a komáromi jezsuiták nem érvényesíthették zavartalanul földesúri hatalmukat sem, mert előbb a török megszállás, majd a Rákóczi-szabadságharc akadályozta földesúri jogaik gyakorlását. A „cuius regio, eius religo" elvét valló jezsuiták 1723-ban elűzték templomukból a reformátusokat, s a református lelkész, Pátkai István „anélkül, hogy erre bárki ösztökélte vagy kényszerítette volna, saját elhatározásából áttért a római katolikus hitre". A veszprémi püspök pedig a lelkészt befogadta a klérusba. A földesúr, a jezsuita rend komáromi székházának superiorja arra kötelezte a reformátusokat, hogy továbbra is fizessék a lelkész járandóságát. Ellenállt a lakosság, Pátkait megfenyegették. Miután magatartásuk nem változott, az ellenszegülők vezetőit Komáromba hurcolták, úriszék ítélkezett felettük. Cserko István, a jezsuiták komáromi rezidenciájának házfőnöke az ítélet végrehajtását felfüggesztette. 1724 februárjában ismét fellángoltak az ellentétek. Rádai Pál és Kenessei István tanácsára az etyekiek — semmibe véve fogadalmukat és a földesúri jogokat — prédikátort fogadtak, akit ünnepélyesen be is iktattak. A prédikátor meg is kezdte hivatása gyakorlását. Cserko István az uralkodóhoz fordult segítségért. Felségfolyamodványában utalt arra, hogy saját erejével nem tudja, s nem is akarja engedelmességre kényszeríteni a falut. Erőszakot azért sem akar alkalmazni, mert elevenen él emlékezetében az a szörnyű eset, ami Űjvári László királyi főpecsétőrrel esett meg néhány évvel ezelőtt. Újvárit az ácsai és alcsúti reformátusok támadták meg. Kérte a királyt, hogy a szabad vallásgyakorlatot folytató etyeki protestánsokat és felbujtóikat vonja felelősségre. A házfőnök gazdasági okok miatt nem lépett fel erőteljesebben az engedetlenekkel szemben, attól tartott — és joggal —, hogy a helvét hitvallású subditusai elhagyják a falut. Nem késett az uralkodó válasza sem, arra emlékeztette a megyei hatóságot, hogy mindaddig, míg a vallásgyakorlat ügyében további királyi rezolúciót ki nem bocsát, minden vallási kérdést és gyakorlatot abba a helyzetbe kell visszaállítani, amelyben az ún. „Pesti Bizottság" működése előtt, illetve annak kezdetén volt. A végrehajtás közvetlenül nem a panaszos földesurat illeti meg, hanem az a megyei hatóság, illetve a földesúr is végrehajtja, de csakis akkor és csakis úgy, amikor és ahogyan erre a megyei hatóságtól utasítást kap. III. Károly szigorúan megparancsolta, hogy részesítsék megrovásban az etyeki kálvinistákat önkényes eljárásukért, s a szabálytalanul megválasztott és beiktatott prédikátort mozdítsák el. Ugyanakkor figyelmeztette a község földesurát, hogy ő is tartsa tiszteletben a királyi rendeleteket, s engedje meg az etyekieknek, hogy az elbocsátandó lelkészük helyére, most