Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16. (Székesfehérvár, 1985)

Községtörténeti tanulmányok - Hetényi István: Ercsi

támfalat építtetett a templomot körülvevő téren. Ezt táblán örökítették meg: „Épült 1933-ban Ercsi község és a Fejér megyei Cukorgyár RT. áldozatkészségéből." Különösen nagy költséggel járt a cukorgyári kápolna építése. Gulácsi Béla építész tervezte. A nemes vakolattal burkolt, belül márványborítású, cifra Zsolnai majolika cseréptetős kápolna kitűnt a kolónia szegényes környezetéből. Toronyra már nem futotta. A kápolnát 1930 nyarán nagy ünnepség keretében Shvoy Lajos megyéspüspök szentelte fel. Ezek az akciók nagy pénzt emésztettek fel. Nagyobb volumenű felújításra, kapacitásbővítésre ezért sem került sor, a gyár továbbra is napi 150 vagon cukorrépa feldolgozására volt képes. Minthogy a répa ára és a termelési költségek adottak voltak, a gyár a munkabérek alacsony szinten tartásával igyekezett a nyereséget biztosítani a részvények számára. Az órabérek alacsonyak voltak. Az inasok 8 fillért, a fiatalabb szakmunkások 20—23 fillért kaptak órabérként, az idősebb szakmunkások órabére elérte a 30—35 fillért. Ez utóbbi a kialakult napszámokat jóval meghaladta. Igen jól fizetett réteget képeztek a műszaki és adminisztratív dolgozók. Az igazgató még ezeknek a fizetésének mintegy négyszeresét kapta, úgyhogy évi készpénzjövedelme elérte a 15 ezer pengőt. Mindehhez 5 szobás luxuslakás, fűtés, világítás és 3 mázsa cukor járt ingyen. Az utóbbi kedvezmények sokkal kisebb mértékben bár, de megillették a gyártelepen lakó fizikai dolgozókat és tisztviselőket is. A harmincas évektől kezdve beszélhetünk a cukorgyárban szervezett kulturális és sportéletről. Ettől kezdve nagy tömegeket mozgatott meg a cukorgyár által fenntartott Eötvös Sportkör. A labdarúgó-csapat és a tekézők évről évre sikeresen szerepeltek a bajnokságokon. A kultúrteremben filmeket vetítettek, műkedvelő előadásokat tartottak. 1937-ben a strandot alakították ki a Duna-parton, öltözőket, vendégházat, csónakházat, teniszpályákat építettek és strandvendéglőt nyitottak. A cigánykérdés a harmincas évek közepétől okozott sok gondot és problémát. Százhalombattáról nagyobb számban érkezett cigányok vajdája községi bíróval és a jegyzővel tárgyalt. A községi vezetők elzárkóztak a cigányok letelepedési kérelme elől. Az anyagi feltételektől tették függővé. Kétezer pengőt kötöttek ki abban a hiszemben, hogy azt a cigányok nem tudják megfizetni. A vajda azonban azonnal letette ezt az összeget. Ennek fejében a cigányok jogot nyertek arra, hogy putrikat építhessenek „olyan területeken, ahova a község sohasem fog kiterjedni". A cigányok száma gyorsan emelkedett, a putrik területe pedig hamarosan belterületté vált.

115 Vályogvetők, teknőváj ók, zenészek és drótosok mellett igen sok volt a vándorló, ún. oláh cigány. Nagy volt a népszaporulat körükben. A cigányok közül legtöbben télen-nyáron rongyosan, mezítláb jártak. Gyermekeiket még évtizedek múltán is csak nehezen, vagy egyáltalán nem lehetett óvodába, iskolába beszoktatni. Később sokan közülük megtelepedtek, házat vettek, vagy építettek a községben, dolgos, szorgalmas emberekké váltak. Ezt igyekezett különösen az utolsó vajda, Cukor György elősegíteni. A cigányok elismerték vezetőjüknek, hallgattak rá. Halála után a vajda tekintélye erősen megkopott.