Fejér Megyei Történeti Évkönyv 15. (Székesfehérvár, 1981)

Községtörténeti tanulmányok - Degré Alajos: Cece (Hard, Menyőd)

haszonbérbe adták. A csak a bérlő által aláírt, tehát csupán a bérbeadónak biztonságot nyújtó szerződések szinte jobbágyi feltételeket tartalmaztak. A bérlőnek joga van a telekre házat emelni, tovább is adhatja, ha vevőt a földesúr árendásnak elfogadja, de ha a haszonbért nem fizeti, beruházásait a szolgabíró és esküdt közbenjárásával felbecsülik, és a bérlőt kiteszik a telekből. Jogorvoslatnak nincs helye. A haszonbért rendszerint ezüst forintokban (10—13 forint) állapították meg, de megemlítették, hogy azt a bérlő napszámos munkával is leszolgálhatja. Néha csak a napszámot jelölték meg haszonbérül (pl. 25 kaszás napszám). Ezt a gyakorlatot 1848 után is folytatták, legfeljebb most már szabályszerű, mindkét fél által aláírt szerződés formájában. Megesett, hogy a haszonbérlő a szerződést héberül írta, külön kellett 1853-ban magyarra lefordítatni. Az úrbéri törvényszékhez Szluha Imre földesúrnak ilyen szerződései tucatszámra kerültek. Ez a gazdálkodás annyira változatlan maradt, hogy 1865 és 1868 között Szluha Imrénél szabályos robotos könyveket vezettek, minden haszonbérlő részére külön, bejegyezve, mikor hány „K" (kaszás), „Gy" (gyűjtő) és „Á" robotot (egyéb munka: krumpliválogatás, répaszedés stb.) teljesített. Szluha számos szerződésen kívül 7 ilyen robotos könyvet is be tudott mutatni az úrbéri törvényszékre, annak bizonyításául, hogy az úrbéri elkülönítést követelő zsellérek nem úrbéresek, hanem haszonbérlők voltak, úrbéri illetvény (legelő, erdő) tehát nem jár nekik.

223 Kolozsvári Sándor közbirtokos pillanatnyilag jövedelmezőbb, de némi földáldozatot kívánó módot választott. 1857-ben egyezséget kötött 13 árendásával, mintha a kezükön levő föld „maradványföld" volna, és megváltási szerződést kötött velük. Az árendások (közülük 3 birtokos nemes családbeli, 5 birtoktalan nemes, 5 új, ismeretlen nevű ember) vállalták, hogy három év alatt félévi részletekben kifizetik a megváltási összeget, mely 43 és 200 Ft között változott, összesen 1420 Ft-ot. Így a földesúr némi készpénzhez jutott, és növekedett a szerény telkű „birtokos"-ok száma, amit a statisztikusok is észrevettek. Ugyancsak 1857-ben összeültek a közbirtokosok 19-en (köztük 2 régi árendásként ismert, 2 új ember, a többi régi birtokos), megállapodtak, hogy a legelőből részt adnak a papoknak, tanítóknak, jegyzőknek és jobbágy telkenként 16 holdat a volt telkes jobbágyoknak. Ezt könnyű volt megígérni, mert a Mária Terézia kori úrbéri tabellában összesen három nyolcadtelkes jobbágy volt. Ezen az alapon még 1857-ben megkötött egyezség szerint kapott is — nem a közbirtokosság, mert ilyen nem volt, hanem — Keresztes István, Kasza Ferenc és Horváth Ádám 2—2 holdat Szluha Imre és Sándor, valamint a Roboz család legelőjéből. 1859-ben külön egyességgel kapott a rk. és a ref. lelkész 16—16 holdat, a 2 ref. és a rk. tanító 8—8 holdat, a jegyző 3 1/4 holdat, temető céljára a rk., ref. és izr. felekezet összesen 14 holdat. Ez évben azonban a volt úrbéres zsellérek is pert indítottak úrbéri legelőilletőségük kiadása iránt a közbirtokosok ellen. A közbirtokosok most már szívósan védekeztek, tagadták, hogy a magukat zsellérnek vallók, úrbéresek lettek volna, állították, és bizonyítani kívánták, hogy a követelők kurialista nemesek voltak. Még 1877-ben is ezen vitáztak a királyi tábla előtt, mely a felpereseket telkük úrbéri voltának igazolására hívta fel, és e célból a pert visszaküldte. Végül 1879-ben ismerte el a székesfehérvári