Fejér Megyei Történeti Évkönyv 15. (Székesfehérvár, 1981)

Községtörténeti tanulmányok - Farkas Gábor: Előszállás

Az 1936. évi birtokreform törvény alapján 1940-ben megkezdődött a földek juttatása. Elószállási és az ide tartozó puszták igénylői 1265 kat. holdat kaptak. A földek kiosztása 1941-ben fejeződött be. A második világháború alatti években a nagybirtok is nagy terheket vállalt. A hadigazdálkodás bevezetése már önmagában is hátrányosan érintette az uradalmat. A gabonabeszolgáltatási kontingens elég magas volt; évente 270 vagon búzát szállítottak el Előszállásról. Emiatt a szántókból kenyérgabonavetés céljára tovább területeket vettek igénybe, ami a kapásnövényterületet csökkentette. Az uradalom 1932 után 12 kerületre oszlott, beleértve a simontornyai gazdaságot is. Valamennyi kerületben tehenészet, lótenyésztés, sertésnevelés volt, és nyolc gazdaságban juhászat is. Az uradalom állattenyésztését kimagaslóan jól végezték: takarmányozásra felhasználták a kenyérgabonán kívül az összes terményt. A gazdasági cselédek száma 1055 volt. Ezek 761 családban éltek, öszszesen 3500 fő családtaggal. A cselédkonvenció 18 mázsa gabonából, családi pótlékból, tüzelőből, cselédház-használatból, 2 magyar hold szántóföld terméséből állott. Ez az 1940-es évek elején az egyik legjobb cselédkonvenciónak számított. Az uradalom nem tartotta a maga számára előnyösnek a 2 db cselédtehén-tartási kötelezettséget és a 2 hold föld átadását. Ugyanakkor azzal érvelt, hogy ez utóbbi kedvezményekel a cselédet az uradalom magához tudja kötni, és a cselédcsalád munkabíró tagjait munkára ösztönzi, és jövedelemhez juttatja. Egyébként a cselédcsalád munkaerejére az uradalom nem számíthatott. Évente 2 ezer főt meghaladta a gazdasági munkások száma. Ez 1100 aratóból (550 kaszás, 550 marokszedő) 370 hathónapos, 140 háromhónapos munkásból és a kapálási idényben 500 cukorrépamunkásból állott. A kerületek gazdaságilag független egységek, melyek saját gazdasági felszereléssel, javítóműhelyekkel, gépekkel voltak ellátva, de önálló az állattartásuk is. A kezelő tisztek gazdaságilag képzett emberek voltak, akiket az uradalom jól megfizetett, de feltétlen hűséget és fegyelmet követelt tőlük. A kezelő tisztéket a gazdasági adminisztráció alól a jószágkormányzó igyekezett mentesíteni. Csupán az időszaki kimutatásokat, a termény- és az anyagszámadást, illetve azok segédkönyveit vezették. Az uradalmi tiszt komplex egyéniséggé fejlődött a több éves vagy évtizedes alkalmazása alatt. A kezelő tiszt már valóságos mezőgazdasági szakember volt, de emellett kereskedői, birtokigazgatási, földmérnöki ismeretekkel is rendelkezett. Neki kellett beosztania a munkaerőt, az igásokat és a napszámosokat. Az igaerő felhasználásánál döntött, hogy a gépi és az állatokkal vontatott igaerő mikor tudja a legoptimálisabb teljesítményt nyújtani? Ugyanakkor a kezelő tiszt nem vezetett számadást, a pénzt sem bízta rá az uradalom. Abból a meggondolásból tette ezt az uradalmi vezetőség, hogy a birtok első személyű vezetője nem lehet önmaga ellenőre. A zirci apátság tisztviselőinek szolgálati szabályzata szerint — amely 1940. november 15-én kelt — az elószállási jószágkormányzó, mint hivatalfőnök az uradalom összes alkalmazottai felett rendelkezett. Az uradalomban a gazdatiszti állásokat tisztviselői státusokká nyilvánították. Ezek közé számították a kerületi intézőket, a gyakornokokat, a segédtiszteket, de idetartozott az előszállítási uradalmi állatorvos, az irodatiszt és a nagyvenyimi olajgyár vezetője is.