Fejér Megyei Történeti Évkönyv 15. (Székesfehérvár, 1981)

Községtörténeti tanulmányok - Farkas Gábor: Előszállás

szolgálatot is megválthatták volna. Az uradalom is ígért 12 forintot az aratóknak egy hold kapásföld megműveléséért. Mivel az engedmények csak csekély mértékben emelték volna az aratómunkások jövedelmét, így azt a munkások megbízottai nem fogadták el. Másnap, (július 2-án) az uradalomban állt a munka. A jószágkormányzó még 2-án a fővárosba utazott, hogy a földmívelésügyi minisztertől aratómunkásokat kérjen. Amikor az állomásra hajtott, a gazdatisztek felhívták a jószágkormányzó figyelmét, hogy a sztrájkot sikerült megtörni, sőt a herczegfalvi munkások önmaguktól még hajnalban aratni kezdtek. A vasútállomáson a sztrájk sikertelenségéről a jószágkormányzó maga is meggyőződhetett, mert az elószállási és a kelenhalmi aratógazdák megkérdezték tőle, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítése figyelembevételével a munkát megkezdhetik-e? Amikor a többi uradalmi kerület munkásai látták, hogy a hercegfalviak, az előszállásiak, a kelenhalmiak kivonultak az aratáshoz, mindenütt megkezdték a munkát. Ezzel a sztrájk felszámolódott, az aratógazdák ígérték, hogy igyekeznek csapatukat egybetartani, nehogy a későbbiekben rendbontás keletkezhessek köztük. Az uradalomban egy kevés létszámból álló aratócsapat azonban nem volt hajlandó dolgozni, és a többség szándékát látva, elvonult Előszállásról. A jószágkormányzó a mezőhegyesi munkás-tartaléktáborból 220 aratót hozott, akikkel pótolták az eltávozottak munkaerejét, de ösztönözték a visszamaradt aratókat is a munka folytatására. Előszálláson attól tartottak, hogy a sztrájk morális értelemben is kárt okozott, és az aratómunkásokról átterjed majd a konvenciós cselédségre is. Ez azonban egyenlő lett volna a gazdasági eredmények megsemmisülésével. A termést az uradalom minden közbejövő nehéz körülmény ellenére biztosítani akarta. Ezért az idegen munkások mellett még 14 aratógépet is hoztak, melyeket gépkezelők alkalmazása mellett munkába is állítottak. Az uradalom vezetősége alkalmazta a hatósági szigort. Csendőrségi felügyelet alá helyeztette az elószállási szőlők (Daruhegy, Bibichegy, Akolhegy, Bárányhegy, öreghegy, Nagykarácsony-Szőlőhegy) lakóit. Eltiltották az aratásból, de az uradalmi napszámból is azokat, akiknek a sztrájk szervezésében részük volt, azután egyöntetűen a herczegfalvi aratókat. Herczegfalva lakóit az uradalom hálátlansággal vádolta. A község teljes létezését a zirci apátság jóindulatának köszönhette, hisz az apátság hozta őket, illetve őseiket a nyomorúságos bakonyi falvakból, és teremtett számukra elfogadható életviszonyokat. A zirci apát a vármegye főispánjának, Fiáth PáZnak panaszolta, hogy az uradalom a sztrájk idején és annak következményeképpen 60 ezer forint kárt szenvedett. Tudomására hozta az apát a főispánnak, hogy a herczegfalviakat és az Előszállást környező puszták lakóit a következő évben nem fogják az uradalomban alkalmazni. Az apát még az államhatalom gyakorlóit is bírálta, mivel nem tudták megvédeni az uradalom érdekeit a sztrájkoló munkásokkal szemben. A nép „hűtlen árulásáról" beszélt, akik „a kenyéradó gazda" ellen lázadtak fel. Hamarosan kemény példát statuáltak: Vörös István és még 56 daruhegyi lakost az 1897. évi aratószerződés megszegése miatt kártérítés megfizetésére kötelezték. Az uradalom vezetői tudatában voltak annak, hogy a kártérítés összegét a daruhegyiek megfizetni nem tudják. Az ezzel kapcsolatos helyi és felsőbb hatósági intézkedések azonban alkalmasak voltak arra, hogy a lakosságot nemcsak Daruhegyen, hanem