Fejér Megyei Történeti Évkönyv 15. (Székesfehérvár, 1981)

Községtörténeti tanulmányok - Farkas Gábor: Előszállás

eltűnt az uradalom jövedelmei közül a dézsmabor. A szőlők után fizetett örökváltság 1861—1864 között 62 960 forintot tett ki. Nem tudunk azonban arról, hogy az úrbéres kárpótlás vagy a szőlők utáni örökváltságot Előszálláson fejlesztésre felhasználták volna. Igaz, az uradalom elég nagy összegű adót fizetett. Ez 1864-ben 40 050 forintot tett ki. A kibontakozó tőkés verseny, az uradalomra nehezedő állami terhek, a cselédség ellátása, az apátság, az iskolák, az egyházi intézmények fenntartása a 19. sz. közepén olyan megnövekedett terhet jelentettek, melyet az éves jövedelemmel alig tudtak fedezni. Ezért került sor átmenetileg ismét több pusztai gazdaság bérbeadására. Ezzel az apátság biztos évi jövedelemhez jutott. 1848-ban Nagykarácsony szállás, Kiskarácsony szállás és Györgyszállás került bérlők kezébe. Az éves bérlet 15 ezer forint volt. Átmenetileg csökkent az egyes kerületek gazdasági cselédsége is. Előszállás és Kelemenhalom pusztákon 1847-ben még 99 gazdasági cselédet alkalmaztak, de számuk 10 évvel később 78-ra csökkent. Amíg a gazdasági cselédség az igásállatokkal kapcsolatos munkát elvégezte, addig a kapás, kaszás, arató, termést takarító kézi napszámosok hiányát 1848 után egyre fokozottabban érezték. A kézi napszámosok munkaerejét azonban hamarosan le tudták kötni, mert egyrészt a földnélküli parasztság az uradalom területéből ledolgozás ellenében parcellákat kapott, másrészt a részes művelést fokozottan alkalmazták. Mindkét munkaerőfajta alkalmazása a tőkés viszonyok jellemzője. Az utóbbi, mint láttuk, már néhány évtizeddel korábban kiterjedten került alkalmazásra, de a ledolgozási rendszer, mint teljesen új munkavállalási forma, csak 1848 után jelent meg. A ledolgozás rendszere azt jelentette, hogy a kapott parcelláért a parasztok kézinapszámot szolgáltak, s így a földön termelt valamennyi gabonát vagy kapásnövényt a föld művelője kapta meg. 1849-ben 187 hold kukoricaföldet és 67 hold krumpliföldet adtak át a parasztoknak ledolgozás fejében. A parasztok a földek használata címén holdanként 5 hold rét kaszálását, a széna felgyűjtését ajánlották meg, de még két nap kazalozási munkára is igénybevették őket. Ez a mennyiség összesen 1270 holdas rét munkájára volt elegendő, és az 508 kazalozási nap pedig biztosította az említett széna teljes betakarítását. Az aratókat is alkalmazta az uradalom más munkákra az aratáson kívül. 1850-ben a kokasdi pusztán 80 pár arató volt, akiknek páronként 1 hold zabosbükkönyt kellett lekaszálni csakis azért, hogy megkapták a jogot az aratásra. Az uradalom életében az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején változás állott be. A nagy bérleteket az apátság megszüntette, az elmúlt évtizedben felgyülemlett jövedelem egy részét a nagybirtok fejlesztésébe invesztálta. A házi kezelésbe került nagybirtok jövedelmezőségét a külső körülmények is segítették. Az 1860-as évek elején elég jó ára volt a gabonának, a szarvasmarhának, s ez a konjunktúra a hetvenes években is tartott. A nagybirtoknak egyre több cselédre volt szüksége. 1847-ben Előszálláspusztán és Kelemenhalomban összesen 99, 1857-ben 78,'1874-ben 134, 1885-ben 138 gazdasági cselédet tartottak. Az elószállási és kelemenhalmi gazdaságokban a vetésszerkezet a kenyérgabona javára tolódott el. Ez a szántóterületnek 50%-át foglalta el, míg a többi gabonanövény: árpa, zab, köles, bükköny, kukorica tette ki a szántóterület többi részét. A szántóföldi munkát hagyományos eszközökkel végezték, de ezek között már modernizáltabbak is voltak; így