Fejér Megyei Történeti Évkönyv 15. (Székesfehérvár, 1981)

Községtörténeti tanulmányok - Farkas Gábor: Előszállás

ekét, 6 magtakaró ekét, 3 db répavágót, 1 db répamosót, 5 db levontatta szecska vágót, 5 db kézzel hajtható szecska vágót, 36 szekeret, 21 lovaskocsit, 19 db téli szánkót, 27 vasfogast, 6 fafogast, 16 db sima hengert, 1 szöges hengert, 2 tányéros hengert, 2 szénagyűjtőt, 1 lovas fecskendőt, 1 kézi fecskendőt, 4 rétgyalut, 10 gabonarostát, 2 tizedes mérleget és 3994 db kézi munkaeszközt. Az uradalom élén a kormányzó állott, aki az apátság valamennyi uradalmát irányító főjószágkormányzótól kapott gazdasági utasításokat. A kormányzó a kerületi tisztek (kasznárok, ispánok) segítségével végzi a gazdálkodást. A kerületi tisztek alatt ellenőrök, írnokok, gyakornokok és segédtisztek szolgáltak. Volt még egy „központi ispáni" tisztség is, aki az egész uradalmi anyagszükségletet beszerezte, raktározta és utalványozta a kerületekbe. 1885-ben az uradalmi tisztikar a következőkből állott: kormányzó, számvevő, ügyvéd, orvos, ménesmester, erdőmester, 3 kasznár, 6 ispán, raktárnok, 2 ellenőr, írnok, gyakornok. Az uradalom 9 kerületre oszlott, melyben 19 majorság volt. A központi kerület az elószállási volt, amely Előszálláspusztát, Gulyamajort és Kelemenhalompusztát foglalta magába. A három gazdaság 5190 kat. holdat tett ki, melyből 65% volt szántóföld. Itt mindössze 8 kat. hold szőlő volt, amely az elmúlt években átlag 180 hektoliter bort termett. Erdő 73 kat. hold, nagyobb része ültetett. További kerületek: Róbertvölgy, Nagykarácsony, Kiskarácsony, Ménesmajor, Kokasd, Nagyvenyim, Mélykút és Kisvenyim. 1848 után, — a tőkés termelési viszonyok uralomra jutása idején, — Előszállás fejlődése kimagasló volt. Az uradalom a maga nemében fejlett kapitalista mezőgazdasági nagyüzemmé vált. A tőkés fejlődést ezen a nagybirtokon több tényező együttes hatása idézte elő. Ellentétben a dunántúli mezőgazdasági nagyüzemek többségével, itt az 1848. évi jobbágyfelszabadítás ténye nem vetette vissza a fejlődést. Ezt azzal magyarázzuk, hogy a jelentéktelen mennyiségű jobbágy munkaerő elvesztését az uradalom könnyen kiheverte. A tőkés jellegű munkaerő az 1840-es évek közepén az elószállási uradalomban mintegy 85%-ban volt jelen. Az egyetlen jobbágy faluban, Herczegfalván 60 telek volt, ami után 6240 kézirobot napot szolgáltak a lakosok, és 137 forint füstpénzt fizettek. Az úrbéres telkek elvesztésével (1464 hold szántó, 488 hold rét) az uradalom 5,7%-kal lett kisebb, de még mindig 32 239 kat. hold területű maradt. Az úrbéres földekért kapott anyagi kárpótlást a rend nem juttatta vissza Előszállásra, hanem saját céljaira használta fel. Az összeg nem volt anynyira jelentős, hogy annak invesztálásától látványos fejlődés indulhatott volna meg (35 ezer Ft). 1861. október 24-én az uradalom örökváltsági egyezséget kötött Bibichegy (vagy Üjhegy) szőlősgazdáival. Az egység szerint a szőlősgazdák kötelesek eddigi tartozásaikat az uradalomnak kifizetni vagy munkanapjaikat leszolgálni, továbbá három év alatt megváltani a szőlőterületet. Az uradalom minden 1000 négyszögöl területért 43 ezüstforint váltságdíjat kért, és ennek fejében volt hajlandó lemondani úrbéres jogairól. Az egyezség kimondotta azt is, hogy a szőlőhegyi birtokosok a váltságöszszeg kifizetéséért egyetemlegesen felelősek, és a szőlők utáni közterheket ezután nekik kell viselni.

64 Az uradalomtól végül is 984 kat. hold és 1545 négyszögöl szőlő területet váltottak meg a lakosok.

62 Ezzel végleg