Fejér Megyei Történeti Évkönyv 14. (Székesfehérvár, 1980)

Községtörténeti tanulmányok - Degré Alajos: Baracska

Degré Alajos: BARACSKA I. Jelentékeny, önálló tanácsú község,

1 korábban a váli majd bicskei, jelenleg a székesfehérvári járásban, Székesfehérvártól kelet—észak-keletre légvonalban 29 km-re, a Budapest—székesfehérvári vasútvonalnak majdnem pontosan a feleútján. Területe 3969 hektár (6798 kat. hold), ebből 264 hektár (459 kat. hold) belterület, tehát aránylag széles területen helyezkedik el. Lakossága 1970ben 2794 fő volt, házainak száma 648, közülük 634 belterületen áll

2 Több utcás, szalagtelkes település a Váli völgy jobb és bal oldalán, a balatoni műút kereszteződésénél. A község belterületének nagyobb része a Váli víz jobb oldali újpleisztocén teraszán fekszik. Tengerszint feletti magassága 106 méter. Viszonylagos magassága a patak vízszintje felett 5 méter. A községhatár enyhén hullámos löszhátakra, és a Váli völgy széles, alluviális síkságára terjed ki. A Váli völgy északnyugat—délkeleti irányú, árkos vetődésben kialakult egyenes, merev futású teraszos, eróziós völgy. A völgyet mindkét oldalról újpleisztocén teraszok szegélyezik, melyek murvás, kavicsos folyóvízi homokból épültek. Magasságuk a patak szintje felett 5—6 méter. A folyó óholocén fenekének felkavicsolása idején újpleisztocén teraszaiból sokat elrombolt. Ezek közé tartozik a baracskai teraszsziget is, melyet a folyó jobb oldali teraszának kettévágásával alakított ki az óholocénban. Árvízmentes felszínén települ többek között a kastély és a templom is. A teraszával szegélyezett eróziós völgyet 700—900 méter széles alluviált síkság kíséri, melynek közepén a Váli víz keskeny, csatornázott mederben folyik. A széles völgyi síkság vékony, iszapos, homokos, löszös jelenkori üledékkel takart óholocén mederfenék. A községhatáron belül a teraszos völgyet mindkét oldalról erősen alámosott, meredek lejtőkkel határolt, keskeny löszhátak kísérik. Alapjuk változatos kifejlődésű (homok, homokkő, agyag stb.). A felsőpomerániai üledék, melynek denuált felszínét az utolsó jégkorszak lösz vagy löszös üledéke borítja. Az északnyugat—délkelet irányban lejtősödött, enyhén hullámos felszínű löszhátakat ma tanúhegyekre bontott keskeny vízválasztó gerincek (Nagyhalom 158 m, Kishalom 151 m), valamint száraz deróziós völgyekkel és löszmélyutakkal tagolt meredek (10—20°), alámo-