Fejér Megyei Történeti Évkönyv 14. (Székesfehérvár, 1980)

Községtörténeti tanulmányok - Balázs László – Degré Alajos: Bicske

özvegyként a pápai katolikus egyháznak hagyta Bárok pusztának zálogjogon őt illető részét. Ezt a részt magához váltotta a pápai katolikus egyháztól Sajnovics Mátyás Komárom megyei jegyző és ügyvéd. Barkó Kata viszont férjhez ment Érái Anáráshoz, és az ő házasságukból született Érdi János. Ez az Érdi János nyilván apja által képviselve, mint akit megilletett a Barkó Istvánné Gazdag Katánál zálogban volt birtokilletőség tulajdonjoga, 1695-ben a győri káptalan előtt szerződött Sajnovics Mátyással. Tőle vásárolt 25 tallér értékben „tehénféle marhát", de vételárát nem fizette ki, hanem annak fejében a Sajnovicsnál zálogban volt birtokilletőséget (Bárok puszta egyharmadát) örökre és visszavonhatatlanul, adás-vételszerűen átengedte Sajnovicsnak.

,; Későbbi oklevelekben is a Barkó család leányági leszármazói tulajdoni illetőségük igazolására Istenes Istvánné Barkó Erzsébettől való származásukra hivatkoztak.' Nyilvánvaló tehát, hogy a török hódoltság idejében is a Barkó család minősült tulajdonosnak, de a lakatlan puszta aránylag kicsi volt, a Barkóknak pedig sem anyagi ereje, sem összeköttetése nem volt elég ahhoz, hogy joguknak érvényt szerezzenek. A bicskeiek tehát a gyakorlatban gazdátlan jószágot használták, és saját földesuruktól, Batthyánytól kértek rá engedélyt, úgy vélve, hogy Batthyány Bároknak is birtokosa. Érái András és fia János Bárok további egyharmad részének tulajdonosa maradt, de egyrészt igásállatok hiányában nem tudták hasznosítani, másrészt egy tulajdonképpen szívességi intézkedés címén a pápai pálosok is földesúri igényt emeltek birtokilletékességükre, ezért 1698 táján — valószínűleg 1697-ben — ezt a birtokrészüket is átengedték Sajnovics Mátyásnak és nejének, Porkoláb Katalinnak.

3 A puszta harmadik harmadrész tulajdoni illetősége a harmadik Barkó testvérnek, Istenes Jánosné Barkó Erzsébetnek birtokában maradt, akinek leánya Istenes Anna Horváth Pálhoz ment férjhez. Ezeknek fiági dédunokái voltak Horváth István, Horváth Sándor, Mészáros Anárásné Horváth Juáit, Bölcs Józsefné Horváth Zsuzsa, Bokodi Istvánné Horváth Erzsébet, Horváth Anárásné, Horváth Katalin; egyik leányági unokája Szíjártó Péter, másik leányágon dédunokái Mónos András, Balogh Pálné Mónus Judit, és ez utóbbinak lemenői Pötördi Illésné Mónok Sára és fiai Pötörái János és Pötördi József. Harmadik leányágon ükunokája volt Hettyei Sánáor.'* A puszta harmadrész illetősége tehát Barkó Erzsébet nagyon nagyszámú lemenői között oszlott meg. Ezt úgylátszik meg tudták tartani, bár Sajnovics Mátyás közvetlenül az Érái Anárással és Jánossal kötött szerződés után 1697-ben, az ismeretlen jogokra alapozó Balogh Jánossal együtt az egész puszta urának tartotta magát és Fejér megye hatósága előtt tiltotta Horváth Pált (Barkó Erzsébet vejét), de a bicskeieket is a puszta használatától.

10 A puszta tulajdonosa tehát sok személy között oszlott meg. Közülük voltak vagyonosak, (a Sajnovics és Balog utódok), a többiek viszont egészen szegény sorsúak. A puszta betelepítéséről az első adatunk csak 17. József népszámlálásában van. Ekkor már a puszta két lakott hellyé szakadt. Óbaroktól megkülönböztették a későbbi településű, és dinamikusabban fejlődött Űjbarokot, melynek 1850 után sikerült önálló községgé szervezkedni. A sok birtokos nemesnek kevés számú zsellére volt, így érthető, hogy Mária Terézia urbáriumának bevezetéséről urbárium nem maradt ránk, hisz nyilvánvaló, hogy mind a vagyonosabb, mind a szegényebb nemesek majorsági birtokként gazdálkodtak rajta.