Fejér Megyei Történeti Évkönyv 14. (Székesfehérvár, 1980)
Községtörténeti tanulmányok - Balázs László – Degré Alajos: Bicske
get tettek/ 1 '' 0 — 1885-ben a 62 tagból álló bicskei csizmadia ipartársulat azonban fenn akarja tartani külön az egyesületét, mivel korábban, 1872. előtt nagyobb részük ennek mint céhnek tagja volt, de akkor valamennyi csizmadiának be kell lépni az ipartestületükbe, mert csak így folytathatja iparát,' 1 '" ami egy kis vitát váltott ki a csizmadiák soraiban. Már 1881-ben számba veszik az egészségügyieket is: Bicskén körorvos van: Dr. Lat József; mellette 5 bába: Kelemen Erzsébet, Érsek Katalin, Steigerwalá Klára, Sieben Klára, Tóth Anna; van állatorvos is: Riska Venczel; a „gyógyszerészmester" Göllner Károly gyógyszertártulajdonos/ 148 1881. aug. 12-én megalakul az Önkéntes Tűzoltóegylet 62 taggal. 1884ben Bicskén 5 130 lakos van, akiknek 509 zsup- és nádi edeles, 200 fazsirr^ delyes, 25 cserép és pléhfedelű házát védi a tűztől az egyesület. Elnöke és főparancsnoka Veigl Mihály közgyám, alelnöke és alparancsnoka" Tögl János könyvvezető; a működő tagok száma 53; mászok 12-em/szivattyúsok 41-en vannak; teljesen felszerelt tűzoltó 49. — A tagok közül 5 értelmiségi, 31 iparos és kereskedő, 4 gazda, s 13 egyéb/ 1 '' 0 Az 1884. nagyjelentőségű év Bicske számára: megindult a forgalom a Budapest—Bicske—Újszőny között, — majd megépül 1898-ban az eredetileg Bicske—Székesfehérvár—Enying—Kaposvárig tervezett Bicske—Székesfehérvár szárnyvonal is/ 50 — A meggyorsult forgalom több lehetőséget nyújt az áru értékesítésére, az elvándorlásra, a bevándorlásra, munkakeresésére. — Megnő a mezőváros képviselőtestületének a munkája is; ezért a 6 meglevő előljáró mellé még 4-et választanak, mert Bicske területe nagy, a puszták távoliak, a községi pótadó behajtása, számos összeírás sok munkát ad; az elöljárók fizetést nem kapnak, s a sok megterhelés miatt egyébéként saját munkájukat kellene elhanyagolni.'' 51 — Ez évben virilis megyei bizottsági tagok Bicskéről: Brachfeld Arnold földbirtokos, aki adót fizet k 5T19Ft-ot, Hoffmann Ede földbirtokos, aki adót fizet 4 226 Ft-ot, Wolfynger Lipót földbirtokos, aki adót fizet 1 371 Ft-ot, Breuer Lipót kereskedő, aki adót fizet 976 Ft-ot, Gyapay Kornél bérlő, aki adót fizet 471 Ft-ot. 452 1882-ben van Izraelita Nőegylet is 50 taggal. — 1885-ben a megnövekedett izraelita hitközség elnöke az építendő izraelita népiskola építéséhez hozzájárulást kér. 4,1 1877-ben az új megyei beosztás következtében Bicske a váli járáshoz került. 1885-ben a községi képviselőtestület arról tanácskozik, hogy a járásbíróságot, az adóhivatalt és a szolgabíróságot is mint lehetne visszahozni, mert a lakosságnak nagyon sok pénzbe, időbe kerül ügyeinek Válban való intézése; Bicske hajlandó lenne az épületeket biztosítani, s erre 20 000 Ft kölcsönt felvenni 40 évi törlesztésre; megvalósulás esetén emelkednék a kocsmáltatási regale és a megnövekedő kereskedelem haszna mellett az évi pótadót is csak 300 Ft-tal kellene emelni/ 0 ' 1 1885-ben Bicskén a pusztákkal együtt összesen 6 iskola van: magában Bicskén 2 katolikus, 1 református és 1 izraelita, Németegyházán és - Tükrösön 1—1 katolikus iskola van, összesen 10 tanítóval (5 kat., 4 ref., 1 izr.)/ 1 '' — A megye egy alsóbb fokú gazdasági iskolának a felállítását tervezi Bicskén: a gabona ára igen alacsony, ezért fel kellene hagyni a régi gazdálkodással és más intenzívebb módszert kellene bevezetni; a végzettek irányító szerepet kapnának a gazdaságokban. A megye a végén ettől mégis eltekint, mert alapítási költsége 105 200 Ft, évi fenntartása pedig 7 700 Ft kiadást jelentene. 456