Fejér Megyei Történeti Évkönyv 14. (Székesfehérvár, 1980)
Községtörténeti tanulmányok - Balázs László – Degré Alajos: Bicske
uraságtól is kap fixet (talán a német tanításért?), meg 1/4 telket, amit a város lakói művelnek meg, — 3 szobás urasági házban lakik, amelyből egy szoba tanterem. — Ugyanekkor az akatolikus (református) tanítónak 213 iskolása van, belőle 80 leány, magyarul és latinul tanít szintén a régi módon (ül. a Ratio Educationis előtt 1770-ben kiadott már modern debreceni methodus szerint, B. L.) az ő javadalma az uraságtól negyedtelek, amit a község művel meg, van a várostól (valójában az egyháztól B. L.) fixe és természetbeni javadalma; négy szobás lakása van, amiből kettő tanterem. 28 ' Az összeírás nem szól a leánytanítóról, aki pedig szintén ott tanít. B. L.) A reformátusoknál az 1816. évi püspöklátogatáskor is lényegében ez a helyzet. — Az iskolájuk aránylag magas beiskolázottsága mellett a tanítás szintjét biztosítja, hogy tanítóik ,,academikus rectorok", akik főiskolát végeztek, külföldi tanulmányútra mennek, s lelkészek lesznek. 28F — Itt tanul 1772-ig egy pár éven át Pálóczi Horváth Ádám neves költő, népdalgyűjtő, író, 21 '" s itt tanít Kováts Sámuel, Csokonai barátja, akit itt többször meglátogat az 1796—99. közti időben, a későbbi neves literátor, a csákvári lelkész. 2 '"' Az 1721-. évi hiányos országos összeírás után csak az egyházi kimutatások adnak némi felvilágosítást Bicske lakosságának a számáról. De pontos adatot megközelítőleg sem nyerünk, mert csak felekezeti alapon való számbavételek és sokszor más falvakat, a filiákat (leányegyházakat) is együtt említik Bicskével. — így az 1776. évi összeírásból sem. Ekkor az adatokat összevetve itt 2 168 lélek van: kat. felnőtt férfi 184, nő 195, református 285 férfi, 333 nő; 15 éven aluli 157 fi, 133 nő katolikus, 366 fi és 346 nő református; van rajtuk kívül 7 gör. kel., 8 zsidó, 1 külföldi, 39 felnőtt és 28 15 éven aluli szolga, 33 felnőtt és 20 15 éven aluli szolgáló, koldus 22 asszony és 4 férfi, 2 plébános és az akatolikus minister a feleségével; összesen 1109 felnőtt, 1059 15 éven aluli; az évi szaporulat 145 (74 fi, 71 nő). 201 — A II. Józseftől elrendelt 1784—87. évi összeírás alapján van először pontos ismeretünk Bicske lakosainak a lélekszámáról; ekkor a tényleges népesség 3139 (— az 1776. évi összeírással szemben —), akik 621 család tagjai, s 483 házban laknak; a lakosok között valamivel kevesebb a nő: 1500, jobbágy van 292, polgár és parasztörökös 278, zsellér 292, nagyobb (12—17 év közötti) gyermek 139, kisebb (1—12 között) 346. 2 " 2 — Az összeírás idején térképet is készíttetett II. József: Markt (mezőváros) Bitskén van egy kastély és egy-egy kat. és ref. templom, egynéhány kőépület; az utak jók. 2 " 3 — Bicske is katonai központ, ahol 1782-ben a kvártélyház a szomszédos parasztházon keresztül keletkezett tűztől leégett. 2!yi — Ekkor az istállókat is összeírják: 29-ből csak egy új, de van 13 üres istálló is, a teljes befogadó képesség 86 ló számára való. 2 " 0 II. József felvilágosító, központosító terveit körlevelekkel igyekezett megvalósítani, amelyek az élet minden területére kiterjedtek; a bicskei járásban kihírdetettt körlevelek szólnak többek között az éjjeli őrök kötelességeiről, a tűzvédelemmel kapcsolatban, egy több strófás énekről, amit az éjjeli őröknek énekelni kell: bakterok kiáltásának formulája óránként.