Fejér Megyei Történeti Évkönyv 14. (Székesfehérvár, 1980)
Községtörténeti tanulmányok - Hetényi István: Beloiannisz
jék a magyar kormánynak a görögök, hogy életük napról napra jobb Magyarországon. Ez valóban így is volt. De ezzel kapcsolatban említésre méltó Nanosz Tanaszisz vb-tagnak a véleménye: ,,az életszínvonal a faluban sokat emelkedett. Az emberek szépen öltöznek, szórakoznak, de az a baj, hogy az emberek öntudata nem fejlődik az anyagi javak növekedésével. ,m Az országos konferenciától és a fesztiváltól a tudati fejlődés szempontjából is sokat vártak a község vezetői. Nagy volt az előkészület. Házi versenyeken döntötték el, kik versenyeznek, kik vesznek részt a vetélkedőkön. Befejezték a labdarúgó-pálya építését. A házakat, közintézményeket kimeszelték, kicsinosították. Fellendült a tisztasági mozgalom, új lendületet kapott a társadalmi munka. Utakat portalanítottak, járdákat építettek, fákat, dísznövényeket ültettek. A fesztivált sikerült színvonalasan megrendezni. A felszólalóknak volt miről beszámolni. Arról, hogy nemcsak a beloianniszi görögök életszínvonala fejlődött, hanem esetenként annál is nagyobb mértékben azoké, akik Tatabányán a bányában, Ózdon, vagy Dunaújvárosban a nehéziparban, illetve a fővárosi üzemekben dolgoznak. A különbség azonban csak látszólagos, mivel az említett változások Beloianniszban szembetűnőbbek, egy összefüggő közösség életén keresztül jobban érzékelhetők. A lakáskörülmények kedvező alakulása, az otthonná vált lakások, rádió, televízió, háztartási gépek ezt támasztják alá. A községben a gépkocsik száma megközelíti a kilencvenet. Nem utolsó sorban e mellett szól az is, hogy a régi bútorokból már csak elvétve lehet látni. A Nemzetiségi Fesztivál után fokozódott a görögökben az együvé tartozás tudata, az együtt gondolkodás és cselekvés. Ettől kezdve mind nagyobb gondot fordítottak a községfejlesztésre, járdák építésére, parkosításra. A helyi tanács rendeletet alkotott a közterületek tisztántartásáról, a házi szemét elszállításáról. 1970-től előtérbe kerültek a lakásgazdálkodással kapcsolatos feladatok. A korábbi kiváltságok fokozatosan megszűntek, más hazai településekre azonos rendszabályokat léptettek életbe Beloianniszban is. Tanácshatározat lépett hatályba a lakásépítési hozzájárulásról, a lakáshasználatba vételi díjakról és kedvezményekről. Ettől kezdve a beköltözésekkel egyidejűleg lakáshasználatba vételi díjat kell fizetni a következők szerint: összkomfortos félkomfortos komfort nélküli egyszobás lakások után 10 8 5 kétszobás lakások esetén 17 15 10 ezer forintot. A községben 1970 és 1979 között csak 6 lakás épült. Azonban az eredetihez képest lényeges változás ment végbe a szobaszámok tekintetében. Az 1980-as népszámlálás adataiban 425 lakás szerepel. Közülük egyszobás 39, kétszobás 170, a háromszobás lakások száma pedig 217. Ugyanakkor 289 fürdőszobás lakást írtak össze. A lakáskörülmények egyértelműen javultak. Nem változott a lakások tulajdona. A 422 állami tulajdonban levő lakással szemben csak 4 személyi tulajdonú lakás volt a községben.