Fejér Megyei Történeti Évkönyv 13. (Székesfehérvár, 1979)

Degré Alajos: Bakonykúti

ki is jelölték, a Kisburoktól nyugat felé az inotai határig, valamint a Bogár-hegyi szőlőktől keletre a burokföldi szántóig. A felmérés folytán az 1768. évi becslésnél a valóságos telki illetménynél nagyobb területet, az ún. maradványföldeket (remanentia), melyek a földesurat illették, de bérletként a jobbágyok használták, az úrbéri egyezség során holdanként 15 Ft-ért megváltják, amit 4 év alatt kifizetnek.

68 Ez azonban mindössze 4 hold. Eszerint a község határából 1442 magyar hold, a külső határ 63%-a maradt a földesúr kezén. Ekkor természetesen a földesúri (majorsági) birtokhoz már szántóföldek is tartoztak. A volt úrbéresek között jelentékeny vagyoni különbségek voltak 1863-ban 1 egész telkes (36 hold), 1 háromnegyed telkes, hét féltelkes, 39 negyedtelkes gazda, 36 házas zsellér és 31 birtoktalan lakos volt. Az úrbéri elkülönítési egyezségből a község egész területe 2283 holdnak számítható, de az első hivatalos statisztika a község határát 3067 magyar (1200 öles) holdnak tünteti fel.

69 Az ellentmondás valószínű oka, hogy az elkülönítési egyezség még a régebben szokásos 1300 öles holdakban számol és természetesen nem tünteti fel a belterületet. Az 1863. évi statisztikai felmérés 3 nyomásos gazdálkodásra mutat. 371 holdon termeltek őszi vetést (búza, rozs), 307 holdon tavaszi ültetvényt (árpa, zab, tengeri, burgonya) és 203 hold volt ugar, meg takarmányföld. Terméseredményei nem magasak. A búza és rozs holdanként átlag 10 pozsonyi mérőt (nem egészen 5 mázsa), az árpa és a zab 9 pozsonyi mérőt, a kukorica pedig 15 pozsonyi mérőt (mintegy 7 mázsa) hozott.

70 Ez a talaj közepes termékenységére mutat, mert a megmunkálás alaposságában nincs okunk kételkedni. 1869-ben 7 vaseke, 30 faeke, 12 fogas volt a faluban,

71 tehát a kor igényéhez képest jól felszerelt parasztgazdaságok voltak. 1883-ban 6 iparost (4 takács, 1 csizmadia, 1 kovács) is feltüntettek, de egy részük — a takácsok biztosan — csak mellékfoglalkozásként űzték az ipart. A fokozódó majorsági gazdálkodásra mutat, hogy 1869-ben már 52 éves cseléd és 91 napszámos volt a faluban. Ekkor már a patakra épült 3 vízimalmon kívül 1 téglagyár is működött,

72 melynek meglehetősen nagy volt a munkaerő-szükséglete. 1869-ben az állatok száma lényegesen nagyobb volt, mint 1347-ben, de ebbe már természetesen beleszámították a földesúri állatállományt, elsősorban a juhászatot is, melynek nagyságáról 1848 előttről nincs adatunk. A kapitalista gazdálkodás során a község lakossága lassan, de állandóan fogyott. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy a lakosság jelentékeny része birtoktalan volt, és a nagybirtokon, meg a 40 hold szőlőben nem volt elegendő munkaalkalom. A vállalkozóbb szelleműek tehát elköltöztek. Szokatlanul erős volt a csökkenés 1890 és 1900 között, aminek okát a filoxérában kereshetjük, mely a szőlőt elpusztította és a munkalehetőséget tovább korlátozta. 1941 és 1949 között a lakosság nem csökkent, hanem 19,7%-kal gyarapodott. Okát a földreformban és az ezzel kapcsolatos telepítésben kereshetjük. Nagy földterületet osztottak föl, és több telepes költözött be, mint amennyi németet kitelepítettek. Az 1960 és 1970 közötti roppant (25%-os) csökkenés közös jelenség minden olyan faluval, melyben Tpari munkaalkalom nincs. A lakosok egy ideig ingáznak más munkahelyekre, hisz a falunak elég jó autóbusz-összeköttetése van. Ez az ingázás már a II. világháború előtt megindult. 1941-ben a falu lakosságából