Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)
Tanulmányok - Erdős Ferenc: A polgári forradalom és szabadságharc története Fejér megyében 1848 – 1849
törekvések megvalósításának fel nem ismerése hiúsította meg. A móriak úrbéri irataik visszaadását követelték. 12 abai lakos panaszában előadta: legelőik használhatatlanok, hol a víz, hol a szárazság miatt állataikat eltartani nem tudják. Az egresi telkesek az elkülönítés során támadt sérelmeik kivizsgálását sürgették, a szőlősgazdák pedig elvett szőlőskertjeik visszaadását követelték. A vajtaiak az úrbéres földek új becsűjének elkészítése érdekében emeltek szót, mert a földek osztályozásával nem értettek egyet. Pákozd elöljárói is a visszaélések megszüntetéséért „könyörögtek"; szántó- és rétpótló földjeik kiadását sérelmesnek találták. A keresztesi házas zsellérek közlegelői járandóságuk ügyében emeltek szót. 55 A panaszokat, sérelmeket a közgyűlés nem orvosolta, csupán a szolgabírókat, az esküdteket utasította, hogy a helységekben kezdjék meg a vizsgálatot. Ez az állásfoglalás nem elégítette ki a parasztokat, sőt falvaikba visszatérve „talán ferde fölfogásból vagy rossz, ingerlő szándékból otthon hazug és ámító híreket, beszédeket tartottak társaik közt, amilyenekről az országgyűlési követek levelében szó sem volt"'' 1 ' — írta a közgyűlés után tapasztaltakról a sármelléki járás főszolgabírója. A közgyűlés tehát sarkalatos célját és feladatát, a vidék lakosságának lecsendesítését nem töltötte be. A törvényjavaslatok ismételt felolvasása és értelmezése a parasztmozgalmak sorát lobbantotta fel a megyében. A zsidók kiűzése Székesfehérvárról Székesfehérvárott március végén, április első napjaiban rendkívül izzó hangulat volt tapasztalható. A reakció támadása, illetve halogató taktikája általános elégedetlenséget váltott ki. A gazdasági és kereskedelmi viszonyok terén mutatkozó nehézségek, a hitel- és pénzviszonyok gyors romlása a céhes iparosok egyre fokozódó zsidóellenes megnyilatkozásaihoz vezettek. Amíg az ország függetlenségének kivívása, az utolsó rendi országgyűlésen megalkotott törvényjavaslatok változtatás nélkül történő szentesítése érdekében indított mozgalom a progresszió oldalán tömörítette a város lakosságának jelentős részét, addig a letelepedett zsidó kereskedők kiűzését kimondó április 5-i népgyűlés határozata a regresszív tendenciák jelentkezését bizonyítja. Az 1840:29. tc. becikkelyezése után a város polgárságának iparos és kereskedő rétege fennhangon, sokszor a tanácsot is támadó megnyilatkozásaiban tiltakozott a zsidók letelepedése ellen. Az 1846—1847. évi adókivetés adatai alapján a szabad királyi városban letelepedett zsidó kereskedő és iparos családfők száma elérte a 70 főt. Zömében gabonakereskedelemmel foglalkoztak, de volt közöttük ötvösmester, „szeszgyártó", „olajgyártó", vaskereskedő, dohánykereskedő és szabómester is. Üzleteik osztályozása: elsőrendűnek mondott 3, másodosztályúnak 15, harmadosztályúnak 26, negyedosztályúnak 24, ötödosztályúnak 12 és hatodosztályúnak szintén 12 üzlethelyiséget. 69 kereskedő 92 üzlethelyiség tulajdonosa volt. Közülük egy üzletet vezettek 50-en, két üzlettel 19-en rendelkeztek, s csupán egy kereskedő mondhatott 4 üzletet a magáénak. 5 ' A város kereskedelmi életét fellendítették, s a lakosság ellátásában is jelentős szerepet töltöttek be.
