Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Erdős Ferenc: A polgári forradalom és szabadságharc története Fejér megyében 1848 – 1849

kötelezték. December végéig a 19. gyalogezred fiók hadfogadó parancsnoksága 2162 újoncot fogadott: 118 városit és 2044 megyeit. 102 főt Győrbe, a többit pedig Pestre vezényelték. A megyének újonchátraléka is volt. Salamon a hadfogó előtt besorozattakon kívül 40 főt rendelt Pestre, az önkéntes nemzetőrök közül 71-en jelentkeztek sorkatonai szolgálatra. Pesten és Komáromban 4 megyei illetőségű hadkötelest „avattak".

2/15 Tehát december végéig — a kormánybiztos kimutatása szerint — 75 fő volt a megye újonchátraléka. 1848 októberében egyre nyugtalanítóbb hírek érkeztek az önkéntes nemzetőrök táborából. Mind többen hagyták el engedély nélkül századaikat. Ugyanakkor a parancsnokok — Hamvasy Imre és Csapó József — a megígért „felpénz" kifizetését sürgették. A schwechati vereség — az ütközetben a megyei önkéntesek is részt vettek, 6 társukat vesztették el — után fokozódott az elégedetlenség. Olyan hírek is elterjedtek, hogy a megye az újoncilletőségbe az önkénteseket is beszámította. Csapó százados nyomban tiltakozott; a bizottmány ilyen jellegű intézkedését sérelmesnek találták, mert ők — az önkéntesek — Jellasics kiűzéséig vállalták a haza védelmét. A megye az önkéntes nemzetőrök ügyében a Honvédelmi Bizottmányhoz fordult. Sürgették hazabocsátásukat, további szolgálatuk ellen tiltakozva megfogalmazták, az „ártalmára lenne a haza szent ügyének". Véleményük korántsem bizonyult megalapozottnak, ugyanis egyre többen hangoztatták, hogy önkéntesként készek továbbra is harcolni a hazáért, honvédként azonban egy napig sem. Kosztolányi alezredes, a dunántúli önkéntesek parancsnoka az engedély nélkül eltávozottak visszatérését követelte. A városi közgyűlésen ellentétes vélemények, javaslatok csaptak össze. Végül igen reális határozatot eredményezett a heves vita. Nem az önkéntesek visszahívását sürgették, mint a megyebizottmány, hanem igen világosan felismerték; a hazának „a fegyverhez szokott önkéntes csapatra a legnagyobb szüksége van". 6 tagú küldöttség vizsgálta felül a táborban levők családi és gazdasági viszonyait, majd javaslatot tett a felmentendők személyére. E határozat tehát nem adott helyt a bomlasztó törekvéseknek, holott egyre riasztóbb híreket közölt Hamvasy százados a magisztrátussal. A Lajta melletti Bruck térségében állomásozok lelkesedését és harci kedvét „módfelett lankasztja jelen sanyarú helyzetünk, mert szívesben, többszörösen ütköztünk volna elleneinkkel, minthogy itt az üdő viszontagságaival, és a tisztátlanság okozta testi bajainkkal szünet nélkül kell panganunk". Az önkéntesek, ahogy elhagyták Székesfehérvárt, „födél alá" még nem hajthatták fejüket. Rendszeresen előőrs-szolgálatot teljesítettek, a fegyvergyakorlatokat pihenőnapokon tartották, ellátásukat nem biztosították. Mégsem a mostoha körülmények, hanem a hadvezetés határozatlansága, az állandó „huza-vona" demoralizálta az önkénteseket. Decemberben, amikor a pozsonyi táborban állomásoztak, és a határmenti összeütközések rendszeressé váltak, a statárium kihirdetése ellenére megnőtt a szökevények száma. Hamvasy századának hangulata is tovább romlott. Kosztolányi az önkéntesek szolgálati idejének pontos meghatározását kérte a törvényhatóságtól, a környező megyék példájára hivatkozva a tisztikart akarta rádöbbenteni a honvédelem támogatásának szükségességére. Somogy megye 660 önkéntese 4 évi, további 600 pedig több hónapos szolgálatra jelentkezett. Tolna megye 656 önkéntese a győzelemig, 380 a somogyiakhoz hasonlóan 4 évre vállalta a honvédelmet. Veszprém pedig