Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Erdős Ferenc: A polgári forradalom és szabadságharc története Fejér megyében 1848 – 1849

derült setétje, mi vagyunk azonn szerencsétlen tsillag alatt született teremtvények kik siránkozva vagyunk kénytelenek ember barátaink boldogságokat nézni, mert nem tsak az, hogy sorsunk a nemes hazafiak által enyhült volna, sőt naponként ujjabb és ujjabb terhekkel nyomattatunk, s tulajdon lak hellyeinkből is kiszorittatunk. Ennek follytában esedezünk .. ., hogy sérelmes helyzetünket — olly sérelmest — hogy alig résznyi hold mennyiségben álló kertetskénktől 25 napon túli robotolásunkat az úgy nevezett potomon — vagyis ingyen munkán — kívül tekintetben venni és azt orvosolni annyival is inkább kegyesen méltóztasson, minthogy jelenkorig adózásunk mellett kívántató esetben katonákat is állítottunk, nevezetesen a közelebbi sors húzás alkalmakor is 3-om ujjontzokat adni kenteiének valánk." A zsellérek mozgalma úrbéres helyzetük jogi elismerésén jelentősen túlnőtt. A robotot, szolgálatokat követelő közbirtokosokkal szemben az elégedetlenség a fegyveres felkelésig fokozódott. Búzás Pongrác, a mozgalom egyik vezetője, ki is jelentette: ,,. . . ha a Csabdi urak rövid időn ki nem tűzik a szabadság zászlóját, s fel nem szabadítják a zsellérséget, azok feltámadnak, s akkor az urak fölöstökömre sem lesznek elég a parasztságnak". A felkelés szándékát nyíltan is hangoztató zsellérek nemcsak szolgálataikat tagadták meg, hanem szüntelenül a föld felosztásával „bíbelődtek". A Csabdiból kiinduló földosztó mozgalom a környező helységekben is követőkre talált. Elsősorban a bicskeiek és a mányiak közt terjedt el a „communismus" eszméje, a föld felosztásának követelése, azzal a különbséggel, hogy Bicskén a volt telkes jobbágyok álltak a mozgalom élén. Rendszeres kapcsolatot is tartottak fenn a helységek egymással, a bicskeiek aktív támogatásukról biztosították a csabdiakat. A Bicske mezővároshoz tartozó Csordakútpusztát fel akarták osztani, csak arra vártak, hogy fegyverekhez jussanak. Tekintettel arra, hogy a mezővárosban a „vagyonosok", tehát a volt telkes jobbágyok álltak a földosztó mozgalom élén, a járás szolgabírója elhalasztotta az összeírt nemzetőrök felesketését és a fegyvereket sem osztotta ki közöttük. A mányiak pedig nemcsak most — a jobbágyfelszabadítás ellentmondásainak hatására —, hanem már korábban is hangot adtak követeléseiknek. A bicskei és a mányi „communisticus" mozgalom lecsendesítésére katonaságot vezényeltek a járás felső kerületébe. A katonaság állandó jelenléte azért is szükséges ezen a területen — mondotta a megyei küldöttség —. mert már több ízben is tanújelét adták, hogy „a rendzavarásra igen nagy hajlammal bírnak". Csabdin április 13-án jelent meg a katonaság, a megye küldöttsége azonnal megkezdte a letartóztatásokat, a mozgalomban részt vettek kihallgatását. A tanúvallomások egyértelműen bizonyítják, hogy jogi helyzetükkel nem voltak tisztában, úgy vélték, a bicskei, a mányi s más úrbéresekkel azonos helyzetűek s az úrbéri tartozások alól ők is mentesültek. Nyáry Pál írnokának, Szívós Zsigmond ügyvédnek ezt a következőképpen fogalmazták meg: „...ők csak olyan úrbéri jobbágyok, mint a már felszabadított társaik, csak hogy egyedül házzal s nem egyszersmind telekkel is bírván, mint házas zsellérek teljesítették úrbéri tartozásaikat". A megyei küldöttség tagjai előtt az is bizonyossá vált, hogy a földosztó mozgalmat a pesti események is befolyásolták, ugyanis március végén—április elején a zsellérek közül többen Pesten jártak, s az ott megismert forra-