Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)
Források - Benda Kálmán – Nehring, Karl: Székesfehérvár 1602-es török ostromának naplója
keresztülvitelére és az állásra helyezzenek el két ágyút, olyan titokban, hogy az ellenség se meg ne hallja, se meg ne lássa. A várnagy a parancs szerint mindent végrehajtott, kegyetlen zápor közepette. Az éjszaka további részében és a következő napon is az említett két ágyú csak vesztegelt, mivel azon az éjszakán az erős zápor miatt nem lehetett jól megerősíteni a talpukat; az ellenség azonban nem vette észre. Augusztus 24. Napfelkelte előtt az ezredes úr az említett ágyúkat odahúzatta az ellenség árkához, a fürdő mellett ásott állásba, és hajnalhasadáskor számos lövést adott le, súlyos károkat okozva az ellenségnek, amely az árokban fedezet nélkül volt, annyira, hogy az egész nap folyamán nem tudta használni odaállított ágyúit; ezek közül kettőről leszerelték a csövet, de a következő éjjel újra felszerelték őket és reggel kihasználták a kedvező időt. úgyhogy mi nem is tudtuk működtetni a mi két ágyúnkat, melyekre az ellenség két oldalról is lőtt a templom mellett tartott ágyúival, nem kis kárunkra. Ennek ellenére nem folytatták a réstörést, mivel úgy találták, hogy a fal már alaposan meg van rongálva. A következő éjjel az ellenség egy nyílvesszővel levelet tűzött a budai kapura; magyar nyelven volt írva, és az volt a tartalma, hogy adjuk meg magunkat, szabad elvonulást engednek és minden kedvezményt megadnak. Erre a levélre semmilyen választ nem kaptak. Augusztus 25. Az ezredes úr kirendelte Herberstein [Ermestano] kapitány urat századával, hogy őrizze az említett átkelőhelyet, ahol az ellenség megpróbált újabb rohamot indítani, és megparancsolta a várnagynak, hogy védje azt a bástyát, ahol Herberstein [Ermestano] kapitány úr van, odarendelve Liechtenstein [Liechtenstain] kapitány úr helyettesét néhány katonájával. Ez a hely már nagyon romos volt az ellenség rengeteg ágyúgolyójától, melyeket emberei fedezésére ontott, akik azon dolgoztak, hogy a fenti bástyával szembeni árkot feltöltsék. Augusztus 26 és 27. A fedezékhez az ezredes úr két ágyút és egy kőhajító ágyút állíttatott, ezek a lövegek azonban teljesen fedezetlenek voltak, de sem gallyaink nem voltak, hogy leplezni tudjuk őket valami mellvéddel, sem vesszőnyalábjaink, hogy sánckosarat készítsünk; mindez hiányzott, mert a kocsikat nem lehetett egyetlen egyszer sem az erdőbe küldeni, hogy vesszőt szedjenek. Közben az ellenség már elég földet dobált az árokba a bástyával szemben, amit a várnagy védett, és most elkezdett fákat hajigálni oda és annyira jutott, hogy előrenyomult már az árok feléig, de az ágyúlövések és a puskatűz olyan erősen akadályozták, hogy visszahúzódott, és bármily elszántan indult is neki, nem tudott átkelni; sokan vesztették ott életüket. Erre a franciák közül többen hangos szóval kiáltozni kezdtek, hogy adjuk meg magunkat, mert nem tudjuk magunkat tovább tartani, amire a várnagy puskalövésekkel válaszoltatott; amikor az említett Alemano 1 ' gróf úr a fedezékhez ment, nyílvesszőtől megsebesült a lábán. Augusztus 28. Mintegy egy órával napkelte előtt az ellenség gyülekezni kezdett a sáncok és árkok között; ebből világossá vált, hogy meg akarja rohamozni a várost, mivel már elég rést ütött, és hamarosan el is
