Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)
Források - Benda Kálmán – Nehring, Karl: Székesfehérvár 1602-es török ostromának naplója
A lovasság, mely, ahogy előbb is mondtam, a híd mellett volt elhelyezve, olyan gyorsasággal rohant keresztül, hogy elérte az ezredes úr és az árokba behatoló katonák csapatának végét; ez a lovasság könnyen átjutott az év szokatlan szárazsága következtében sekéllyé vált mocsáron. A mieinknek már nem volt idejük a védekezésre, mert a Szigetet addigra elárasztották a törökök, az ezredes úr pedig éppen hogy bejutott az árokba. Hogy elkerülje a további emberáldozatot, kénytelen volt katonáival visszavonulni a külváros kapujáig, ahol nagyon hasznosnak bizonyult az az új erőd, amit előtte építtetett. Az ellenség nagy erőfeszítéseket tett. hogy hatalmába kerítse a külvárost, bár a mieink kemény ellenállása miatt egyelőre eredménytelenül. Ennek ellenére az ezredes úr elküldte a várnagyot, akivel itt találkozott, hogy hozzon a városból egy jó csapat puskást. Közben az ellenség megpihent, anélkül azonban, hogy a helyét elhagyta volna. Végülis a törökök előtt világossá vált, hogy céljukat nem tudják elérni, nagyrészük visszavonult, itt hagyva néhány zászlót. Miközben ezen a részen zajlott mindaz, amit az előbb elmondtam, a másik oldalon a görögországi beglerbég néhányszor megrohamozta a csíkvári kapu erődjét; többször visszaverték őket, jelentős veszteségek mellett. Mi azonban, sok véráldozatunk ellenére, elvesztettük a Szigetet, holott lehetett volna segíteni a helyzeten. Ahogy tehát a harc elvégződött, estefelé az ezredes úr a városból a külvárosba rendelte századával Herberstein [Ermestano] kapitány urat, mivel Heissenstein [Haisinstano] kapitány urat, akinek több, mint 50 katonája maradt, éppen nem találták. Az említett Heissenstein [Aisinstano] kapitány úr addigra a városba vonult az említett Herberstein [Ermestano] úr állásainál. Az ezredes úr elhatározta, hogy az elkövetkezendő éjjel kiűzi az ellenséget Althan úr árkából, de ezt a szándékát nem tudta végrehajtani a magyarok miatt, akik sötétedéskor elhagyták állásaikat és zászlóstól a külvárost körülvevő mocsárba menekültek; 1 " e szökésük rávezette az ellenséget, hol kelhet át az ingoványon, ha be akar majd jutni a városba. A fenti magyarok kapitánya, ill. vajdája, név szerint Földvári Vince [Fedvari Vinze] azonban velünk maradt, ahogy Wathay Ferenc [Battai Ferenz] úr is, aki a huszárok parancsnoka volt. és becsületesen harcoltak azzal a kevés emberrel, aki kitartott mellettük. Az ezredes úr, értesülve a várnagy jelentéséből erről a megfutamodásról, nem kis gondban volt, látva, hogy túl kevés katonája maradt ahhoz, hogy ilyen nagyszámú ellenségnek ellen tudjon állni, ha a tábornagy 1 '' által olyan bizonyosra ígért segítség sokáig késik, tekintetbe véve, hogy az említett külvárosnak igen nagy volt a kerülete és hozzá még a mocsár annyira kiszáradt, hogy az ellenség könnyen át tudott rajta kelni; annál is inkább, [mert] felgyújtatta a nádat és a tűz fényénél meglátta, merre mennek át a menekülő magyarok. Herberstein [Ermestano] úr, akire a külváros védelmét bízták, ahogy feljebb említettem, egész századával sem volt elég erős erre a feladatra. Óvatosságból, hogy takarékoskodjék embereivel, úgy döntött, hogy előőrseit visszavonja a városba; tüstént kiadta tehát a parancsot, hogy a kapitányok, akik a csíkvári kapu előtt helyezkedtek el, katonáikkal a városba vonuljanak vissza. Ez sietve, nagy titokban meg is történt. Ahogy a városba bejutottak, a várnagy úr az ezredes úr parancsára elrendelte, hogy Herberstein [Ermestano] úr is vonuljon vissza a városba századával. Kegyetlen zápor és szél indult meg és a
