Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Közlemények - Farkas Gábor: Nemzetiségi viszonyok Fejér megyében 1848 – 1868 között

ezért elkezdték azt sértegetni.

30 Az ortodoxok a Helytartótanácsot is felkeresték, ahol a városi hatóságot azzal vádolták, hogy a szabad vallásgyakorlás elé gátat rak. A Helytartótanács 1861 májusában utasítja is Székesfehérvár város tanácsát, hogy az ortodox templom megnyitását engedélyezze. A városi tanács azonban ellenállt ennek, s nem küldött igazoló jelentést a Helytartótanácsnak. Azzal érvelt, hogy a város alkotmányos életet él, és a Helytartótanácsot nem ismeri el olyan törvényes hatóságnak, amely előtt tettét igazolnia kellene.

11 Közben az ortodoxok az eddigi rabbit saját papjuknak választották meg. Ezzel azonban a rabbi elvesztette a neológok támogatását, így állásáról lemondott (április 28-án), s eltávozott Székesfehérvárról.

32 Ezután hat éven át Székesfehérváron rabbi nem is volt. A kettészakadás megtörtént. A Helytartótanács 1861. december 2-án engedélyezi a két hitközség működését, s ezt most már — a változott politikai viszonyok folytán — a városi hatóság sem opponálta.

33 1860-tól a zsidó iskolában az oktatás magyarul folyt, magyar nyelven vezették az anyakönyveket, és így történt az ügyintézés is. Zsinagógájuk 1864-re készült el. Itt 1867-től a magyar szónoklatok gyakoriak voltak. A magyarosító irányzatnak egyik képviselője a város legtekintélyesebb polgára, Wertheim Salamon Lipót volt, aki ekkor a neológ hitközség elnöke is. A hitközség hamarosan a rabbiszékbe magyar szónokot talált, Kohut Sándor személyében, aki 1868-tól a Fejér megyei zsidó iskolák igazgatója lett. Kohut, — akárcsak elődjei — a reformok embere volt. Ebben a tevékenységében a zsidóság asszimilációs folyamatát segítette, bár ez nem jelentette a zsidóság vallásának feladását. Természetesen voltak, — és nem is kevesen, — akik felhagytak vallásukkal. Ezen a réven — a környezet szokásait átvéve — teljesen integrálódtak a magyarságba. Nagyobb részük azonban, — éppen a neológ csoport létezése ellenére — megmaradt ősei szokásai, vallása mellett. A kortársak látták, hogy a székesfehérvári zsidóság egy része az asszimiláció folyamatában vallását elhagyta, nevét magyarosította. Erre a lépésre a kor liberális szelleme, a társadalmi felemelkedés vágya ösztönözte őket. Különösen a vagyonos zsidók törekedtek arra, hogy múltjuk teljes feledtetésével a tőkés társadalom legfelsőbb szféráiba eljussanak. Ennek viszont az volt az ára, hogy a korábbi népközösséghez való tartozást megtagadják. Persze a zsidóság nagyobbik része is szívesen szabadult volna a gettó zárt világából, s kereste is a szabadulás útját. Ezt azonban éppen vagyoni helyzetük miatt nem tudták megtenni. Éppen a városi, falusi nem zsidó kisburzsoázia többsége zárkózott el attól, hogy a zsidó bérlővel, szatóccsal, iparossal közösséget vállaljon. Ez a merevség a falvakban a zsidó családokat még inkább arra kényszerítette, hogy a hagyományos nevelésben, a bibliában, a múltban, a zsidó szellemiségben találjanak menedéket. Egyébként is az ortodox hitfelekezetet a szegényebb zsidók alapították meg. Egy 1866. évi összeírás szerint ezt 122 család alkotta, akik között hét teljesen vagyontalan. Ezek az elmúlt években szegényedtek el. Leggazdagabb volt az ortológ irányzat hívei között Schlezinger Lázár, aki az említett évben 138 forint adót fizetett. Ezután Eriik Adolf következett az évi 87 forint adóval, majd Grósz József 65 Ft, Krausz Mór 50 Ft és Steiner Frigyes 43 Ft. A neológ hitfelekezet gazdag kereskedői a város közéletében nagy szerepet játszottak. Leggazdagabb embernek Fellner Sámuel számított, akinek 1866-ban évi adója 541 forint volt, ezután Wertheim Salamon Lipót következett (321