Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)
Közlemények - Farkas Gábor: Nemzetiségi viszonyok Fejér megyében 1848 – 1868 között
Ft), majd a sort Kreizler Sámuel (307 Ft), Tein Dávid (273 Ft), Deutsch Bernát (263 Ft), majd Fischer Mór (135 Ft) folytatta. A felsorolt adatokból is kitűnik, hogy az ortológ irányzat a város gazdasági életében alárendelt szerepet játszott a neológ hitfelekezetűekkel szemben. Tömörülésük családi és rokoni kapcsolatok alapján történt. A 122 család között 7 volt Weisz, 4 Krausz, 3 Klein, 3 Kohn, 4 Lövi, 4 Schön, 2 Tull. A székesfehérvári zsidóság ekkor már nagyobb részben mesterember volt; kályhás, cipész, szabó, nyerges stb. foglalkozású és csak 38 százalékuk kereskedő. 3 ' 1 A megyében a zsidó települések a XIX. század közepén — a közfelfogással ellentétben — nem egyszerre, azaz 1850 utáni években szűntek meg. A zsidók vagyonos része 1848 után a városokat, mezővárosokat, kikötőhelyeket, vasúti csomópontokat szállta meg, de a lakosság szegényebb része az 1848 előtti helyén maradt. Fejér megyében egyedül Székesfehérváron emelkedett gyorsan a zsidóság létszáma. 1850-ben 399, 1857-ben 758, 1860-ban 831 fő. Emelkedik számuk Sárbogárdon, ahol az 1850. évi 400 fő tíz év alatt 560-ra, Ercsiben 40-ről 962-re, Móron 340-ről 469-re, Abán 116-ról 592-re, Csabdiban 15ről 80-ra. Érden 30-ról 91-re. Kalózon 50-ről 118-ra. Bicskén 50-ről 210-re emelkedett. Stagnáló a létszám. — tehát az elköltözés megindult — Csákvárról, Lovasberényből, Baracskáról, AdonybóL Rácalmásról, Dunapenteléről, Alapról. Erősen csökkent Seregélyesen, Cecén, Felcsúton. 3 ° A zsidó iskolák a legtöbb mezővárosban megtalálhatók. A vizsgált időszak végén 31 tanteremben 29 tanító oktatta a gyermekeket. 3 ' 5 A zsidó lakosság 95%-a ismerte és használta a magyar nyelvet és csak 5 százalékuk beszélt németül. Fejér megye népessége az 1869. évi népszámlálás során 173 ezer fő fölé emelkedett. Ez 21 ezerrel több, mint amit az 1850. évi népösszeírás során (152 ezer) találtak. Azt tapasztaljuk, hogy a nemzetiségi lakosság száma csak lassan csökken: A németek 1850-ben az összlakosság 19%-át alkották, 1870-ben 13% körül vannak. Meg kell jegyeznem, hogy az 1850. évi öszeírás a németesítés jegyében keletkezett, így adatai erőszakoltak és a tényleges adatok csak az 1869 utáni népszámlálásokban alakultak ki. A szlovákok ekkor 2%-át, a szerb-horvátok 1,5%-át, a zsidók pedig 4%-át alkották Fejér megye lakosságának. Ez a csökkenő tendencia — a zsidók kivételével — a későbbi évtizedekben is érvényesült. A vármegye és a város az erőszakos asszimiláció eszközeihez nem nyúlt, — mert mint láttuk —, erre szüksége nem volt. A történeti szakirodalom a nemzetiségi magatartás két változatát vetette fel. Beszél lojális és irredenta nemzetiségi mentalitásról. A Dunántúlon többségben voltak a magyar nemzeti fejlődést elfogadó nemzetiségek. Ez a lojalitás odáig szélesült, hogy nemcsak negyvennyolc eszméit tette magáévá a nem magyar nép egy része a Dunántúlon, hanem ahhoz a nemzeti ügy bukása után is ragaszkodtak. Különösen a magyar középosztályba felemelkedett nemzetiségi lakosság szerepe rendkívül pozitív ezen a téren. A dunántúli városok lakossága zömében német és délszláv lakosokból tevődött össze, melyek magyar érzelmű magatartása kisugárzott a falvakban élő nemzetiségre is. Tudjuk, hogy a falvakban döntő százalékban a nemzetiségi lakosság paraszti környezetben élt, és kulturális szintjük is általában alacsonyabb a magyar jobbágyság, illetve parasztság műveltségénél. Döntőnek bizonyult ezen a téren az a tény is, hogy a 48-at követő idők, amelyek pedig kedveztek a nem magyar népeknek, szinte
