Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Közlemények - Farkas Gábor: Nemzetiségi viszonyok Fejér megyében 1848 – 1868 között

község 95°/o-a magyarnak vallotta magát. A katolikus egyház azonban egyelőre a magyar—szlovák nyelvű pasztorálást megtartotta,

l!) de ennek a kétnyelvűségnek már nem volt a világi gyakorlatban jelentősége. Fejér megye nemzetiségi lakosságának meg kellett tanulnia a magyar nyelvet, ha a társadalmi életben érvényesülni akart. A XIX. század hetvenes éveitől kezdve a kétnyelvűség tömegesen kezdett általánossá válni a felnövekvő nemzedéknél, bár az idősebb generáció a magyar nyelv átvételétől elzárkózott, és legfeljebb néhány szót tudott. Külön kell foglalkozni a megyebeli zsidóság letelepedésével, azután a viszonylag gyors asszimilációjával, belső migrációjával. A zsidóság Fejér megyébe is német nyelvterületről érkezve telepedett meg, egyes földbirtokosok oltalma alatt. Nyelvük tehát német, és kultúrájuk germán örökséget hordoz. Fejér megyében 1848 előtt tömegesebben Lovasberényben, Bogárdon, Cecén. Sárkeresztúron, Dunapentelén, Rácalmáson, Felcsúton, Baracskán és Móron éltek zsidó lakosok.0 Ismeretes, hogy Székesfehérvárra zsidó II. József koráig nem települhetett, s ekkor is sokáig csak egy (vendéglős) családnak adtak engedélyt a végleges letelepedésre. A zsidók 1840—1848 között elég kevés számban voltak Székesfehérváron. 1847-ben 41 család élt itt. Ezek valamennyien jómódú kereskedők (35) és mesteremberek (6) voltak. A városi hatóság csakis olyannak engedélyezte a letelepedést, akinek anyagi helyzete megengedte, hogy nagykereskedelemmel foglalkozzék. Székesfehérvárra Lovasberényből, Bonyhádról, Mórról, Sárkeresztúrról, Palotáról, Gárdonyból, Pátkáról, Tatáról, Kaposvárról, Isztimérről, Pápáról, Felcsútról, Nyitráról, Pozsonyból, Győrből jöttek a gazdag kereskedők.1 Bevándorlásuk 1790 után kezdődött meg. 1794-ben két zsidó személyről tudtak Székesfehérváron, 1804-ben pedig 9 férfit írtak össze, de 1817-ben ismét csak egy zsidóról emlékeztek meg.

22 A város kereskedői és iparosai a konkurrenciát kívánták távoltartani maguktól, amikor szívósan küzdöttek zsidó kereskedők letelepedési törekvései ellen. 1836-ban azonban többen Lovasberényből kértek letelepedési engedélyt Székesfehérvárra: (Adler, Baumgarten, Brachfeld, Blum, Steiner, Herczeg, Buksbaum családok). A városi tanács azonban szigorú feltételeket szabott és mindössze 2 családnak engedte meg a letelepedést. A feltételek között szerepelt a letelepedési díj, amely ekkor nagy összeg, 500 pengő forint volt, és előírták, hogy a családfők igazolják kifogástalan erkölcsi magatartásukat. A letelepedni szándékozóknak legalább 12 ezer pengő forint vagyonnal kellett rendelkezniük, mert a kereskedelembe való bekapcsolódásukhoz körülbelül ennyi összegre volt szükség. A zsidó házat, kertet, boltot, raktárakat bérelhetett a városban, de megtiltották neki, hogy földet, rétet, szőlőt vásároljon vagy béreljen.-' A kereskedelmi ágazatok közül valamennyit művelhette, de csakis a nagykereskedést. A városi tanács előtt hamarosan a kalmár céh tiltakozott, mert az 1836 után megnyitott két nagykereskedésben létük vesztét látták. A tiltakozásnak azonban már kevés eredménye lett. A reformkor liberális szelleme átjárta a magyar közéletet, s az országgyűlésben is több intézkedés történt a tőkés kibontakozás útjának egyengetésére. 1839—1840. évi 29. tc. a zsidók letelepedését a szabad királyi városokba engedélyezte. Ennek hatására Székesfehérvár magisztrátusa újabb zsidócsaládok bejövetelét tette lehetővé. 1842-ben 20 család élt itt belőlük. 17* 259