Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Heiczinger János: Fejezetek a cigánykérdés alakulásáról

lelkű pártfogó munkája után tisztességes ellátásban részesíti a karavánt. Hanem hát azt mondják ők, gyenge a derekuk ilyen paraszti munkához. Tehát, a jelek azt mutatják, hogy valami nagy javulás, mire a fenséges pártfogó számít, majd csak a jövő században áll be az ő szilaj erkölcseikben."™ Ezen história fonalát sodorja tovább a másik lap Egy karhatalommal menesztett vajda című cikkében a következőképpen: „József főherceg nagy előszeretettel viseltetett a földönfutó cigány nép iránt. Nemes lelke azt hitte, ezekből is lehet embert faragni. Hozzáfogott ő maga a faragáshoz, megtanulta nyelvüket és a legnagyobb keggyel halmozta el őket, különösen Lakatos György fiatal cigányt, kit megtett az alcsúti cigányok vajdájának, feleséget keresett számára és a nagylelkű főherceg összeházasította Rafael Marival, a legszebb cigánylánnyal, mikor is hetedhét országra szóló lagzit csapott. De hiába, nem szokta a cigány a szántást és a fiatal vajda már egészen kiskirálynak képzelte magát, zsarnokoskodott, ütötteverte a rábízott népet, hanem azért a tiltott dolgokat folytatta tovább. A főherceg végül kénytelen volt belátni, hogy a tolakodó cigány helyette is szeretne úr lenni, megsokallta a dolgot és megadta az engedélyt a vajda eltávolításához. A váli járásbíróság nem is késlekedett soká, kocsira rakatta a vajda cókmókját, a vajdát és feleségét csendőrökkel kísértette Fehérvárra. Itt a városháza udvarán lerakták a bútort, melyet ugyancsak megirigyelhettek akárhányan, mert kevés hivatalnok van, akinek olyan bútora legyen, mint a cigány vajdának. Lakatos különben egész urasán csinálja a dolgot, a városban lakást vett ki és még ma délután beköltözött. Innen majd valószínűleg kikerül Lajosfalvára, ő is beéri sátorral."

200 Kolompár Lakatos György sorsának fehérvári alakulásáról van szó Az igazi vajda című cikkben. „Lakatos György az alcsútról 'per zsup' menesztett vajda magával hozta ezüstgombos vajdabotját is. Lakatosnak első dolga volt kimenni a lajosfalvi, cigánytanyára. A cigányok, akik örültek a vajda esetén, elkezdték gúnyolni és hívták, hogy ő is verje a vasat, nem lesz belőle más, mint vándorcigány. ,Elmés te is kódúnyi' mondta egy öreg cigányasszony. ,Na kitették a szűrödet?' kérdi egy rajkó. ,Na te akarsz nekünk parancsónyi — kérdé egy öreg dádé —, hiszen hát liba vagy te ahhoz, van minékünk vajdánk, aki nekünk ezt a helyet adta, ezt a földet, az a mi igaz vajdánk.' Lakatost szörnyen dühbe hozta az öreg nyilatkozata, megsuhogtatta a levegőben a nagy ezüst gombos botját, azután így kezdte a beszédet: Hát ugyan ki a ti vajdátok, ha nem én. Igaz, hogy Alcsútról elgyüttünk, a főherceg nem akar vajdának, azért mégis én vagyok az egész megyében, az egész Dunántúl is a vajda, én parancsolok nektek. Ebből aztán keletkezett hadd el hadd. A cigánykaraván már kezdett mozogni, kezdett készülődni, hogy megtanítsák Lakatost a saját hátán a lakatosságra, de a vajda jónak látta rövidebbre fogni a dolgot. ,Hát ki a vajda? — kérdé szép csendesen — Ki. felelt az öreg dádé? Hát a tekintetes nagyságos úr, aki minket ide telepített, a méltóságos Seidel főkapitány úr, az a mi vajdánk, annak engedelmeskedünk, te pedig menj innen mert. . .' Lakatos el is ment, nem szólt többet, mert ha vajda is, tart a konkurrens vajdától. Isten éltesse az új vajdát!"

201 A vajda ezüst csutorája címen így incselkedik a helyi lap Lakatosok esetéből kiindulva. „Említettük már, hogy Kolompár Györgyöt, a híres alcsúti vajdát bútorával, ezüst gombos mándlijávai, vajdabotjával és felesé-