Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Heiczinger János: Fejezetek a cigánykérdés alakulásáról

csak egyenruhában lesz látható. Végtelenül büszkék a külcsínt nagymértékben emelő kegyes ajándékra."

189 Visszatérve tulajdonképpeni feladatunkhoz, az oláh cigányok megtelepítésének első magyarországi kísérletéhez, annak első mozzanatának megörökítését olvashatjuk a következő híradásokban. „Néhány nappal ezelőtt egy vándor cigány csapat ütött tanyát az alcsúti faluvégen. József főherceg, aki tudvalevőleg szívesen foglalkozik e népfaj nyelvével, midőn meghallotta, hogy a karaván a falu végén tanyázik, felkereste őket rideg otthonukban, kikérdezte őket sorsukról a saját nyelvükön. A magas vendég érdeklődésére a vajda keservesen elpanaszolta, hogy a nagy hideg miatt folyton fáznak és gyermekeik, bár megszokhatták, folyton betegeskednek és halnak. Élelmük teljesen elfogyott. A főherceg szíve megesett a vajda panaszán, megvigasztalta őket, hogy majd segít rajtuk. Segített is, amenynyiben tetőtől talpig felruházta őket és a kastély konyhájáról naponta meleg ételt, ezenfelül egy üres pajtában elszállásolva őket, fűtőszert is bocsátott rendelkezésükre. A cigányok fenséges jótevője, mint levelezőnk írja, gyakran ellátogat a cigánytelepre és cigány nyelven beszélget velük."

180 Ebből a cikkből megtudjuk, hogy Alcsúton, a főherceg majorjában átvonuló szállás várt az arra kóborló oláh cigányokra, de azok, bár nem először fordultak meg Alcsúton, csak külön meghívásra mentek oda, inkább sátruk előtt, szabad tűz mellett fagyoskodtak. Maga József főherceg írja le az eset folytatását a Kalotaszeg című lapban A cigányok, mint életmentők cím alatt. „Józságigazgatóm, Libits Adolf, nejével és kisleányaival csillagos dermesztő hideg estén szánon ment alcsúti kastélyomból lakása felé haladva, midőn egy részeg fővel bolondul hajtó sváb szekerével össze-vissza farolván a minden oldalra egyszerre kitérni nem tudó szánnak oly erővel nekivágódott, hogy rúdját és oldalát összezúzta, az istrángokat részben széttépte, mire a megijedt tüzes lovak elragadták teljes vágtában. Szerencsére az ott 19 fokos hideg mellett sátoruk előtt a tűznél guggoló Kolompár József György nagy családja látta a nekivadult lovakat, hallotta a segélykiáltást. Percben felugrottak mind, ember, asszony, fiú, leány és egy akarattal megfogták és megfékezték a lovakat. De evvel korántsem elégedtek meg, sőt saját szekerükről a rudat, istrángokat előhozták, megigazították a szánt és szépen betakargatták a fázó kislányokat pokrócokba. Ezek a szelíd picinyek persze a vad kinézésű ,kortorák'-októl nagyon féltek eleinte, de a ,rom'-ok megnyugtatták, hogy a cigány nem bánt senkit, ne féljenek, jó emberek ők. A helyreigazítás után szépen hazavezették a járművet, az igazgató pedig otthon jól megvendégelte és meghívta őket, hogy a nagy hideg tartamára a pusztában készült cigánytanyára költözzenek, amit azonban még aznap nem tehettek, mert lovaik nagyon ki voltak fáradva Székesfehérvárról jövet, de reggelre oda szállítottak. Ott találhattak azután birkapecsenyét is a tanyában. És ezen családról beszélték két évvel ezelőtt, hogy útfélen valakit kiraboltak; jöttek is akkor hozzám ezen becsületsértés végett. Ki is sült az ártatlanságuk. Példája ez is, hogy ezen félvadak nem is olyan roszszak, lehet őket is jó bánásmóddal megnyerni és nevelni. Hozzám ragaszkodnak és szeretik tisztviselőimet, háládatosak és sokba veszik, hogy saját nyelvükön beszélgetek velük."

191