Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Heiczinger János: Fejezetek a cigánykérdés alakulásáról

hát hazánk kapta a szűrő szerepét, melyen fel kellett akadni a keletről nyugat felé törekvő cigánycsapatoknak. Az 1761. december 10-i ultimátumnak az erdélyi oláh cigányokra vonatkozó pontja ezt meg is mondja. Egy ilyen „rosszabb fajtájú cigányt" mutatok be útlevele révén: „Ezen írásomat mutató Vajda Jován György a méltóságos libera baronissza Naláczy Józsefné asszony őnagysága jobbágy cigánya, ötvös míves, hat sátorokból álló kompániájával mégyen szerte-széllyel nemes Huny ad és Zaránd megyékben életek keresésére. Kérem ennek okáért minden rendbe helyezett tiszt uramékat, ismerjék el a méltóságos 1. baronissza asszony őnagysága jobbágy cigány inak lenni és bocsássák békességgel. Benkő István."

1

'"

8 De nemcsak az erdélyi cigányok vették útjukat erre felé: „...egy körülbelül 100 főből álló cigány csapat, miként maguk állítják Lengyelországból jövet már eljutott Bars vármegyébe, dárdákkal felszerelve, útjukat a Duna felé irányozva".

1

'

1

" Pedig német nyelvterületen — miként az a következőkből kitűnik —, semmi jó nem várt reájuk. „11 személyből álló 3 cigánycsalád fogadalomból Morvaországba ment, ott a katonai hatóságok elfogták és büntető bíróság elé állították őket, hogy ügyüket megvizsgálván, mint a törvények nyilvánvalóan áthágóit elítéljék őket. Mégis, mivel útlevelekkel el voltak látva, büntetés nélkül küldték haza őket Szakolca városába. Márpedig vannak kihirdetett tilalmak arra, hogy a cigányok halálbüntetés terhe alatt ne merjenek Cseh-Morvaországba menni és ott tartózkodni."

150 A későbbiekben a helytartótanács számos rendeletben szabályozta a cigányok utazásának kérdését. Összefoglalva ezek tartalmát, kiderül, hogy nem utazhattak csapatostól és családostól. Az ellene vétőket fel kellett tartóztatni, útlevelüket elkobozni, és a csapatot bevallott származási helyére toloncolni, megyéről megyére adva őket. Az elvett útlevelet fel kellett küldeni a helytartótanácsnak, mely a kiállítóján behajtotta az eltoloncolás költségeit. Útlevelet érdemleges okból és megvallott céllal csak egyes cigány személy kaphatott. Azt céljához érve láttamoztatni és visszatértekor a kiállítónak leadni tartozott. 1773. február 12-én újabb parancsot kap a cigányok ügyében a helytartótanács a királynétól, melynek alapján még aznap kiadja a 877. számú intimátumát. Az intimátumot 1773. május 7-én tárgyalta meg Fejér vármegye közgyűlése, amikor „meghagyja a járási szolgabíró uraknak, hogy végre tegyenek eleget ezen cigány nép megrendszabályozása ügyében tett királyi rendelkezéseknek és a velük megegyező rendeleteknek".

lj| Ezek a „végre tegyenek eleget" (tandem satis fiat) szavak azt jelentik, hogy a vármegye urai már megunták a felülről jött noszogatást. Mert immár pár hónap híján tizenhat esztendeje érkeznek az intimátumok ez ügyben. Ha csak a tartalmasabbakat vesszük is, az imént olvasott már a negyedik, mely alapvető intézkedéseket parancsol. Míg az elsőt a második három évre követte, az utána következők már hatévenként jöttek egymás után, és mindegyik újabb és újabb, meglepőbbnél meglepőbb követelményeket támasztott. Ennek is azt a második pontját bizonyára a bécsi „Keuscheitkommissio"-ban eszelték ki. Alig látták több értelmét a következő pontnak. Mert a cigány, mint az együttélés és élősködés határán élő nép fehérjeszükségletét kénytelen volt a befogadó nép által megvetett