Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Heiczinger János: Fejezetek a cigánykérdés alakulásáról

híján nem foglalkozhattak. A megye gyéren lakott falvainak az ide-oda vonulgató birodalmi csapatok által kiélt népe sem tudta őket eltartani az általuk nyújtható ellenszolgáltatás fejében. így csak a vármegye gondjait szaporították. A nemes Fejér megye azonban nehezen állt lábra. I. Lipót király ugyan kinevezte főispánnak Eszterházy Ferenc grófot 1691-ben, de csak 1692. szeptember 1-én iktatták hivatalába. Még nehezebben szedelőzködik össze az év őszére a tisztikar. De már az ügyvitelt mozgató — és így a vármegye életét mutató — vármegyei főjegyzőt a szomszéd Győr vármegyéből kapnak Szabady András személyében, aki addig az ottani törvényszék jegyzője volt.'" A városokból kiűzött cigányok az utakat rótták. Ezért I. József már 1710-ben félévi nevelőintézeti vagy sáncmunkával fenyegeti a kocsmárosokat és vendéglősöket, ha kóbor cigánynak szállást adnak. Rontott még sorsukon az is, hogy a szatmári béke után falujukba hazatérni nem merészelő kuruc vitézek is szaporították az utak biztonságát veszélyeztetők számát. Mindezeket kendőzés nélkül bevallja azon intimátum, amit 1724. december 4-én a helytartótanács III. Károly király parancsára a törvényhatóságokhoz intézett.

132 Ebben a rendeletben megtaláljuk az augsburgi birodalmi gyűléseken a cigányok ellen hozott határozatok tömény kivonatát, benne tükröződik a nyugatot uraló abolicionista szellem, de néhány pontban már felcsillan a regulamentáció gondolata, így az elsőben és a harmadikban. Fejér vármegye közgyűlése 1725. január 15-én minden megjegyzés nélkül meghallgatta az intimátum felolvasását.

1

''

3 Nem leltem nyomát, hogy a benne foglaltakat megkísérelték volna végrehajtani és a jelentéseket a helytartótanács megkapta volna. A magisztrátus talán eleígendő erőt sem érzett magában a nagy feladathoz. A kérdést egy emberöltő múlva veszi elő Mária Terézia királynő, mikor a következő szövegű intimátumot intézteti a vármegyékhez 1758. április 6-án: „Hogy a cigányok kóbor, tolvaj és rabló életet folytató hordája jó útra térjen, az ország lakosai megszabaduljanak az általuk okozott veszedelemtől s gondoskodás történjék a közbiztonságról, boldogult emlékezetű VI. Károly császár és király rendelkezett helyhez kötésükről. Ezen helytartótanács által az összes vármegyék számára 1724. december 4-én kiadott rendeletre uraságotok bizonyára jól emlékeznek. Tehát, miként akkor hathatósan meghagyatott, amennyiben valamelyik földesúr az ilyen, ez ideig az országban megtűrt cigányok közül, akikről nem derült ki, hogy lopásokat, rablásokat vagy más bűnöket követtek volna el, más gonosztevőkkel közösködtek, társultak volna, némelyeket uradalmaikba befogadni, eltartásukat vállalni akarnák, az szabad lesz nekik. Tartoznak azonban őket a birtokaikon állhatatosan megtartóztatni és külön gonddal és vigyázassál lenni arra, hogy ama kóbor és közveszélyes életmódot, mint annyi bajnak okozóját, elhagyják, magukat dologgal következetesen elfoglalják és így állandó lakhelyükön meg tudják keresni az életük fenntartásához szükségeseket. Az olyanokról pedig, akik elkötelezték magukat a rendes életre, állandó lakóhelyre, tegyenek pontos jelentést a magisztrátusnak, időről időre megküldvén azt. Azon többieket, akik ellenkezőleg nem akarnák életüket megjavítani, a meghatározott időn belül megállapodni, vagy restek volnának annak rendje módján megtelepedni és így nem mutatják a meg javulás jeleit, mivel az előírt kemény eszközökkel való eltávolításra kötelezettek az országból, semmi módon vissza ne tartsák. így, tekintettel arra, hogy amaz említett üdvös intézkedések nem hozták meg a kellő eredményeket és miként az tudott, a cigányok nagy része állandó lakóhely nélkül bolyong és ide-oda osonva ismételt kihágásokkal vétkezik, ezért ezen királyi helytartótanács elrendeli azon korábbi intézkedések megújítását, hogy azok, akik a