Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Heiczinger János: Fejezetek a cigánykérdés alakulásáról

A cigány kovácsok a lópatkoláson, beteg lovak kezelésén át eljutottak a lócsiszárkodásig is. Ennek emléke maradt ránk Hermanfi László 1490-ben kelt végrendelete azon sorában, hol „az egyiptomiaktól vagyis cigányoktól vásárolt" lováról hagyatkozik.

114 Korai adatok vannak zenei tevékenységükről is. Mátyás király és felesége, Beatrix már cigány lantosokat hallgatott. II. Lajos számadásaiban két összeg is szerepel: 1525. május 3-ról és július 13-ról, amit cigány citerásoknak fizettek ki."'

1 Nádasdy Tamás nádor számadáskönyvében is akad hasonló adat.

1

"

1 Tinódi az 1554-ben Kolozsváron kinyomatott Cronica-jának 38. lapján megemlékszik Kármán Döme lippai cigány hegedűsről."' Már kevésbé tiszteletreméltó foglalkozásra következtethetünk abból az 1476-ból származó adatból, mely szerint Mátyás király a Szeben külvárosában lakó cigányokat az ott megkívánt munkálatokra rendelte ki."

8 Egészen rossz véleménye van felőlük Istvánffy 1622-ben Kölnben megjelent Históriájában, azt írván róluk, hogy a „vajda (Zápolya János) táborát sokan követték azok közül a csavargók közül, kiket a nép cigányoknak nevez. Ez a népréteg igen ellenszenves és hitvány emberfajta, eredete bizonytalan, Erdélyben és Havasalföld mindkét részében a hóhérok becstelen mesterségét szokta gyakorolni. Ezekre bízta a vajda a foglyok (Dózsa és társai) megkínzásának a gondját".

11

" Ilyesféle becstelen megbízatást máskor is teljesítettek a cigányok Zápolyának. 1514-ben valahol Bosznia határán ígért nekik földet kémkedésért, 1533-ban pedig Lőcse városa az iglói huszárokkal fogatta össze a Zápolya menlevelével kóborló cigányokat, akik kínvallatás alatt bevallották, hogy Zápolya megbízta őket Lőcse, Libetbánya, Kassa, Eperjes és Bártfa városok felgyújtásával.

1-" Özvegye, Izabella királyné két erdélyországi nemest, Balásfi Ferencet és Nagy Gáspárt udvari belső emberei sorába emelt nyolc lóra való tartásnyi salláriummal. Ennek fedezetére kinevezte őket az erdélyi cigányok fő vajdáivá. Kinevezési okiratukban meghagyja az összes hivatalbélieknek, hogy járjanak kezükre a cigányoktól járó fejadó behajtásánál. Ezek az „aulikusok" akkora buzgalommal láttak neki a behajtásnak, hogy már az 1558. szeptember 29-én megtartott erdélyi országgyűlésen a cigányok panaszolják, miszerint „fővajdáik különféle fejadókkal és soron kívüli behajtásokkal terhelik őket, ezért hűségesen kérik a kormányszéket, hogy ő szent felségeik méltóztassanak fővajdáikkal közölni, hogy a régi járandóságon felül ne kényszerítsék őket szokatlan behajtásokkal, hanem elégedjenek meg a minden cigánytól járó évi egy forint fejadóval." A zsarolás nem szűnt meg, mert a nagyenyedi diéta 1560. március 15-én újból kénytelen volt foglalkozni a* üggyel, mikor is „úgy határoztunk, hogy minden sátoros cigány Szent György napján ötven dénárt, Szent Mihály napján ugyanannyit annak a vármegyének, amelyben tanyázik a székhelyén a vajda jelenlevő szolgájánál megjelenve a pénzt ennek kifizetni tartozik. Ha valaki a cigányok közül ezt teljesíteni elmulasztaná, attól, ahol megfogják, vegyék meg. Az előrebocsátott módon megfizetőket azonban ne háborgassák".

121 Az Arany János által megverselt nagyidai dicstelen szereplésük szintén Zápolya zsoldjában történt.

122 Az itt leírt adatok arra mutatnak, hogy az erdélyi cigányok száma valószínűleg a Kárpátokon túlról átszököttekkel annyira felszaporodott, hogy fej adójuk elég volt két