Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Erdős Ferenc: A polgári forradalom és szabadságharc története Fejér megyében 1848 – 1849

A konkurrenciától félő kereskedők és céhes iparosok harca a zsidó tőke ellen nem szolgálta a tőkés viszonyok kibontakozását, de nem is gátolhatta meg a folyamatot, sőt az 1844. évi retrográd álláspont csak ideiglenesnek bizonyult, mert az antiszemita közhangulat elcsitulta után az izraelita kereskedők letelepedése, az előző évekhez képest felgyorsult. 1838ban 9, 1844-ben 119, 1846-ban 328 iparból és kereskedelemből élő zsidó lakosa volt a városnak,

21 s lehetővé tették számukra azt is, hogy imaház céljára házat vásároljanak, amelyben iskolát, fürdőt nyitottak, a tanító és a sakter lakását berendezték.

22 A magisztrátus, a választópolgárság határozottan foglalt állást a kormányzat központosító törekvéseivel szemben. A főrendek a városok ellenőrzésére királyi felügyelő hivatal felállítását követelték, s a szabad királyi városok élére felügyelőket akartak kinevezni. Az önkormányzati jogok csorbításától tartó tanács a felügyelő hivatalt szükségtelennek tartotta, s az országgyűlésnek — így a főrendeknek is — nem a személyi hatalmat, hanem a „nép" hatalmát kell előmozdítania. A város közigazgatásában „a nép által választott és a nép nevében tanácskozó számos tagokból álló testület"-nek kell gyakorolnia a hatalmat. Ha a felügyelő hivatal felállítását nem lehet megakadályozni, azt érjék el a követek, hogy a hivatal hatásköre „törvény általi korlátozása szabatosan kimondasson", s a város élére kerülő felügyelőnek a közgyűlés határozata nélkül intézkedési joga ne lehessen. A felügyelő személyét illetően a polgárság élhessen kijelölési jogával, viszont a kinevezés jogát az uralkodónak tartották fenn. Abban az esetben, ha a kormány önkényesen nevezné ki a város felügyelőjét, úgy Székesfehérvár polgársága a kinevezett felügyelő „részéről magára semmi nemű terhet el nem vállaland".

23 A szabad királyi városok rendezéséről folyó országgyűlési vitákban a város a liberális ellenzéket támogatta. Pozitív módon foglalt állást az ország fejlődését előmozdító kérdésekben is. Támogatták a közteherviselésről szóló javaslatot, a kereskedelmi útvonalak kiépítését célzó törekvéseket, a folyók szabályozását, az országos hitelintézet felállítását. Felkarolták a népnevelés ügyét, a lótenyésztés fellendítésére és a Duna pesti szakaszának árvízvédelmi munkálataira felajánlott 50 000, illetve 100 000 ezüstforintot is a népnevelés fellendítésére kívánták fordítani. Követelték az „osztályokat elkülönöző falak lerombolását". Csupán azt tartották sérelmesnek, hogy Székesfehérvárt a közteherviselés kérdésében az első osztályú városok sorába vették fel. Opponáltak, mert a város „az egész ország legkeresetnélkülibb és legpénztelenebb részei közé tartozik".

24 Azon túl, hogy a gazdasági viszonyokat tükröző megfogalmazásban az állami adó csökkentésének követelése kapott hangot, tömören utalt a tanács az ipart, a kereskedelmet és a mezőgazdaságot sújtó válságra, a feudális viszonyokkal szemben egyre fokozottabban elmélyülő és általánossá váló elégedetlenségre. Az 1843—1844. évi országgyűlés jelentősebb eredmény nélkül zárult, továbbra is megoldandó feladat maradt a polgári átalakulás, a nemzeti függetlenség és az iparfejlődés kérdése. Kossuth és az országgyűlési baloldal 1844. október 6-án országosan is kibontotta a védegyleti mozgalom zászlaját. A Védegylet a függetlenségi mozgalom új harci eszközének bizonyult, elősegítette a rendiségen kívüli tömegekkel való kapcsolat kiépítését is.