Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Heiczinger János: Fejezetek a cigánykérdés alakulásáról

szubkontinens északnyugati részéből indultak el a VII. század körül, és a második ezredév első századaiban már megjelentek Délkelet-Európában. Azon már vitatkozni lehet, hogy a Fekete-tenger északi vagy déli oldalán, továbbá a sokszor felemlegetett kóborló ösztönük vagy valamely despota fejedelem parancsára vándoroltak-e. De sorsuk későbbi alakulására döntő tény az, hogy a keresztes hadjáratok korában már a Balkán-félsziget azon részén tartózkodtak, amerre a keresztesek vonultak. Szolgálatokat végeztek nekik és a zarándokoknak, megismerkedtek a nyugati népek nyelvével, szokásaival, társadalmi rendjével, a latin szertartású keresztények hitelveivel és vallási gyakorlatával. Ezáltal szert tettek olyan ismeretekre, amelyek birtokában megkísérelhették, hogy befurakodjanak Európa hűbéri társadalmába. Azt is csak találgatjuk, hog mi indította őket a Balkán-félsziget elhagyására. Számításon kívül hagyva a misztikus kóborlási hajlamot, két feltevés kínálkozik. Miként a kölni Harf feltételezi, megindulhattak a török szultán megbízásából kémkedni. De valószínűbb, hogy békésebb tájakra kívántak húzódni a török hódító útjából. Ezt valószínűsítik azok a megfigyelések, hogy a Medon melletti Gyppe-beli cigánytelep házai az 1386ban megfigyelt 300-ról 1509-re — mikor a hely már török kézen volt — 30-ra apadt.

2

'

1 A cigányok kirajzása a nyugati országokba Ezidáig a legkorábbi adat az alsó-szászországi Hildensheim levéltárából került elő. Eszerint a cigányok 1407. szeptember 21-én ott jártak. A számadáskönyvbeli bejegyzés szerint nem is első ízben, és ajánlólevelük is volt. Ugyanezen évben Bázel városa ,,10 batkát adott isten nevében a pogányoknak".

2

" I. G. Eckhardtnak a Corpus Historicum Medii Aevi címet viselő gyűjteményes munkája 2. kötetében található Hermann Carnerus latin nyelvű krónikája, melyben az 1417. évről azt írja, hogy: „Bizonyos, azelőtt soha nem látott, külországi és kóborló emberek sokasága jött keletről német földre, becsavarogván azt a tengerig. Voltak a kikötővárosokban. Lüneburgból jövet egymás után bejárták Hamburg, Lübeck, Wiesmar, Rostock, Strallsund és Greifswald városokat. Csoportosan jelentek meg és a városokon kívül a mezőn éjszakáztak, félvén, hogy ha tolvajlásuk miatt valami hiányzik a városban, befogják őket. Körülbelül háromszázan voltak mindkét nemen, a kisgyermekek és ifjak nélkül, fekete, tatár formájúak. Magukat cigányoknak nevezték, voltak vezéreik: hercegek, grófok, akik igazgatták őket. És akik parancsainak engedelmeskedtek. Nagy tolvajok voltak, főleg az asszonyok és közülük a különböző helyeken sokat elfogtak és megöltek. Zsigmond római király és a fejedelmek útleveleit hordták maguknál, melyeknél fogva a várakban, a városok és mezővárosok vezetőségénél, a püspököknél és a főpapoknál, ahol megállapodtak, bebocsájtást és emberséges elbánást nyertek. Egy részük lovagolt, mások gyalog mentek. Ezen kóborlásuk, bolyongásuk okául azt hozták fel, hogy elhagyták a keresztény hitet és visszatértek pogánynak. Emiatt vannak püspökeik által hét évi bujdosásra kárhoztatva."

27