Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)
Tanulmányok - Erdős Ferenc: A polgári forradalom és szabadságharc története Fejér megyében 1848 – 1849
Mi azt tartjuk, hogy az az erélyes, hű tisztviselő, ki minden lehető erőt felhasznál előbb, hogy minden tért megvédhessen az ellenségnek nem túlnyomó erejétől, — ki az ellenség élelmezését, fuvarozását, szabad regvirálását gátolni igyekszik, — mintsem hogy minden megkísértés nélkül az ellenségnek puszta hírére is elhagyja azon népet, mely kész kiállani, kész önmagát védelmezni. Mi Fejér megyeiek készek vagyunk kiállani, összeseregleni, és ha az ellenség nagyobb erővel nyomna bennünket, inkább minden védelemre alkalmas kart a magyar haderőhöz pontosítani, mint gyáván és megkísértés nélkül megadni magunkat az ellenség rabigája alá. Mi hát ezen szempontból is helytelenítjük a Fejér megyei tisztviselőségnek Fejér megyéből idő előtt történt eltávozását. Mi hazaárulásnak tartjuk, ha tisztviselőink az ellenségnek megadnák magokat és szolgálnának neki, mert ellenünk, mert hazánk ellen szolgálnának azok kik mi tisztjeink, kik csak mint ilyenek kapnak mitőlünk fizetést. De nem helyeselhetjük azt is hogy az ellenségnek csak hírére is, mikor az csak egypár száznyi erővel van Fehérváron, a tiszti kar elhagyja a megyét, és elhagyja minden védelmi megkísértés nélkül. A tiszti kar nem azért van, hogy 30 vagy 40 egyén menekülhessen, hanem hogy a haza megmentésére mindent elkövessen. A Fejér megyei tiszti kar semmit sem tett a haza — a megye megvédésére tettlegesen, és mi ezen elhagy áfásunkat rosszaljuk. Mégis mi azt akarjuk, hogy most összetartás legyen, hogy összevetett vállakkal védjük a hont, hogy összes erővel tegyünk mindent mi a Haza megmentéséhez egy lépés, — s hogy semmit se hadjunk megkísértés nélkül míg csak lehet, mi által a haza megmentéséhez bár legkevesebb erőt is adhatunk. Azért felhívjuk a tiszti kart és követeljük, hogy megyénkbe haladék nélkül jöjjön vissza, állítsa ki a nép erőjét, álljon élére és tegyen sikeres intézkedéseket. — Köztünk Fej érváron ahol nincs ellenség —, Mi a legnehezebb utat választottuk, tudatni a hazával hogy mi a fejéri elhanyagolást nem helyeseljük, hogy mi ezen vétkes hanyagságnak okai és részvényesei nem vagyunk. Fejér megyének roppant többsége osztja a mi véleményünket, de megvárjuk ha jóvá teendi-e a kormánybiztos úr által kinevezett tisztikar az eddigi elmulasztást, mert az önvédelem mindenkit jogosít az önvédelemnek lépéseire, ha a törvényes hatalom időközi megbízottjai nem teendik is meg mit tőlük a haza érdeke méltán követel. Azért ismételve kívánjuk minden más lépések előtt, hogy Fejér megyének tiszti kara haza jöjjön, működni itt, míg csak lehet."' !/,:} Madarász László a megye vezetőitől forradalmi magatartást és tetteket követelő felhívását Besze János — gr. Batthyány István helyébe kinevezett — kormánybiztos azzal az utasítással továbbította Csapóhoz, hogy a felhívás ,,a tiszti karral, de egyedül csak ezzel közlendő". A radikális politikusok — Madarász és Besze — együttes fellépésének meg is lett az eredménye. A tisztikar Kunszentmiklósról visszatért, s a megye császáriak által meg nem szállt részén megkezdték az önkéntesek toborzását. A szervező munkát megnehezítette, hogy a honvéd sereg Szeged felé történt visszavonulásakor Baját is megszállták az osztrákok. Lehetetlenné tették az újoncok és az önkéntesek csatlakozását a magyar hadsereghez. Ezért Besze korábbi rendeletének módosítására kényszerült: