Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11. (Székesfehérvár, 1977)

Rákóczi tanulmányok - Farkas Gábor: Fejér megye népe a Rákóczi-szabadságharc idején

a Rákóczi vezette szabadságharc idején a fejedelem érdekében fáradoztak. Ilyen volt Meszlényi János, Kolosváry Mihály, Parraghy András, Faluáy János, Németi János, Bodó György, Karlóczay Imre, Nedeczky Imre. Közülük ugyan néhányan később a császárhoz pártoltak, de többségük végigszolgálta a szabadságharc dicsőséges esztendeiben a fejedelem ügyét. A Rákóczi szabadságharc alatt a Kelet-Dunántúlon a fejedelem szerencsecsillaga elég keveset ragyogott. A nép bármennyire is lelkesedett /a szabadság eszméiért, a földrajzi közelségben lévő Ausztriából beütő császári csapatok legelőször ezt a földet perzselték fel. Ha sikerült is a kurucoknak ideiglenesen lábukat itt megvetni, hamarosan olyan erőkkel találták magukat szemben, akikkel az ellenállás szinte a megsemmisüléssel lett volna egyenlő. A reguláris egységek mellett — mint már korábbi írásunkból is kiderült — martalóc csapatok is pusztították a Dunántúlt, melyet a császári vezetés jó néven vett. A martalócok ellen a falvak népének védekeznie kellett, hiszen közismert volt a kegyetlenségük. 1706 tavaszától a megye Sárvízen túli falvai Veszprém megye több településével együtt szövetkeztek, hogy megvédik magukat a labancok betörésével szemben. A falvakat a vármegyei szervezet fogta össze. A vármegyének ugyanis a 17—18. században jóval nagyobb szerepe volt, mint a polgári közigazgatás időszakában. A vármegye lényegében olyan önkormányzat volt, amely teljes joggal gyakorolta hatalmát települései felett. Ezek között szerepelt a védelem is. Hasonlított ez a szervezkedés a török időkben gyakorlattá vált parasztvármegyékhez. Akkor is a védekezés hívta életre a vármegyei szervezetet. Éppúgy, mint most, amikor a labancok garázdálkodását kellett önerőből megfékezni. Természetesen védelmet kaptak a kuruc generálistól is. így például 1706. március 26-án Bercsényi Miklós adott oltalomlevelet Enying mezővárosnak, és védelmet ígért mindazoknak a lakosoknak, akik Rákóczi Ferenc hűségére tértek.'"' A kuruc vármegye önálló tisztikarral rendelkezett, akik a császári rendelkezéseket nem is fogadták el, de összeköttetésben állottak a fejedelem által kiépített államszervezettel. A kuruc Fejér vármegye alispánja Losonczy Farkas János, szolgabírája Karlóczay Imre, biztosa Kemenczey Péter volt. A vármegye 1706. március 1-én a fejedelemhez fordult, hogy a Simontornyáról „becsapó rácok ellen" gyalog katonaságot küldjön, akik ké;pesek lesznek megoltalmazni a vidéket. Azt írták a fejedelemnek, hogy ők a rácok által veszélyeztetett vidék szomszédságában élnek. A rácok az elmúlt napokban Somogy megyében Igalt pusztították el, de az „egész tartomány" sokat szenvedett miattuk. A kuruc vármegye lakóinak képviselői igen szemléletesen írják le a nép háborús időkben való kiszolgáltatottságát, hányattatását. („A sok ártatlanokkal együtt, kik jobb és bal kéz között különbséget tenni nem tudnak, farkas kaszára ki ne tétessünk".) . A kuruc vármegye egyébként már csak természeti viszonyainál fogva is egységes tájat képezett, és viszonylag könnyen védelmezhető territórium volt. A Sárvízen túli vidéket mocsaras rész választotta el a Duna— Sárvíz közötti megyerésztől. A Sárvíz lecsapolatlan, szabályozatlan vize több kilométer szélességű, és ez lehetetlenné tette rajta az átkelést. Csupán két helyen, Csíkvárnál és Cecénél volt híd a Sárvízen, de ezeket a hielyeket kuruc őrségek védték. Egyébként a Sárvíz egész vonalán ebben az időben csak réveken és csónakokkal lehetett átkelni. Ez a természetes védővonal egy külön világot jelentett az itt lakóknak. Különösen a huzamo4 Fejér megyei Történeti Évkönyv 49