Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11. (Székesfehérvár, 1977)

Források - Bél Mátyás: Fejér vármegye leírása. Hungarie novae geographico-historica. Pars secunda transdanubiana. Fordította és bevezette Prokopp Gyula

is. I. Károly király uralkodásának idejében már annyira jelentős hely volt, hogy saját várnagy állt az élén. Erről tanúskodik a fehérvári káptalan pecsétjével megerősített, 1.330. évi, hártyára írt oklevél, amely Károly király és a Csák-nemzetségbeli Gyürke fia, Pál között Veréb és Sóskút birtokok cseréjére vonatkozó megállapodást foglalja magában. A régi dolgok iránti tiszteletből közöljük ennek az oklevélnek szövegét: Mi, a fehérvári egyház káptalanja emlékezetül adjuk mindazoknak, kiket illet, hogy egyrészről Pál, a Csák- nemzetségbeli Gyürke fia, másrészről pedig Tamás, Péter fia, csókakői várnagy, a felséges fejedelemnek, Károly úrnak, Isten kegyelméből Magyarország felséges királyának, a mi urunknak kellően igazolt különleges meghatalmazásával előttünk megjelenvén az alábbiakat jelentették ki közös egyetértéssel: Pál számára szükséges és hasznos volna a Fejér vármegyében fekvő Sóskút nevű birtok, amelynek tulajdonosa leszármazó örökös nélkül halt el, és ezért ez a birtok a királyra szállott, — a király úr viszont kedvesnek és a vár számára hasznosnak tartaná Pálnak a Veréb nevű helységben lévő öröklött birtokrészét. Ezért kölcsönös akaratmegegyezéssel és egyetértéssel a következő birtokcserében egyeztek meg: Pál az említett király úrnak és örököseinek és utódainak adja örökre és visszavonhatatlanul az említett Veréb nevű öröklött birtokrészét minden hasznával és tartozékával együtt, úgy és ugyanazon határok szerint, ahogyan maga Pál és ősei birtokolták. A király úr pedig az előbb említett Pálnak és örököseinek adja cserébe a már említett sóskúti birtokát, az őt megillető minden jogosítvánnyal és azon határok szerint, amint az őt megilleti. Tamás mester ugyanazon király úr, valamint örökösei és utódai nevében biztosítja Pált és örököseit, hogy az említett birtokot illetően minden támadástól megvédik őket, és saját tevékenységükkel és költségükön biztosítják őket annak békés birtoklásában. Az előzőkben leírt cseréről, úgy amint azt nékünk előadták, ezennel kiadjuk jelen kiváltságlevelünket. Kelt szerdán, azaz szent Péter és Pál apostolok vigiliáján, az Ürnak 1330. esztendejében. — Megtudjuk ebből az oklevélből, hogy Csókakő vára I. Károly király birtoka volt, továbbá, hogy a Csákiak Veréb nevű faluját hozzácsatolva gyarapítani akarta ezt a birtokát. A királynak a csere körüli csodálatraméltó egyenes eljárását ne is említsük. II. §Maga a vár a hegy kerek meredekén álló, régimódi épület. A legalsó részét a pincék és egyéb effajta mélybenyúló boltozatok foglalták el. Ezek fölé épültek az istállók és a katonák szállásai. Az épület legfelső részén voltak a szinte minden rend és csín nélkül épült szobák. Ez volt az épülettömeg magja, amelyet a terephez alkalmazkodó falak és bástyák vettek körül. Ezt a helyet tehát a természet és az emberi munka egyaránt megerősítették. 1543-ban került az ellenség hatalmába, amikor Szolimán Esztergom elfoglalása és Tata felégetése után Székesfehérvárt is elfoglalta. Ekkor a barbárok barlangja lett, és innen pusztítva száguldoztak szerte a vidéken. Mivel az egyik oldalon a Vértes, a másikon a Bakony erdőségével határos, a berkek sűrűjéből előtörő törökök előbb lerohanták a mieinket, mielőtt az előőrsök észrevették volna őket. A folytonos veszedelmek és tolvajlások rettegésben tartották az egész vidéket. Már 23 éve volt a vár a török kezén, amikor Salm Eck vezérlete alatt visszafoglalták Veszprémet és Tatát, és leölték a várak őrségét, más várakat pedig — közöttük Csókakőt is — a török őrség elhagyott és felégetett. Ortelius szerint a gesztesi és vitányi várban is így történt. Istvánffy írja: A Vértes erdejében lévő csókakői törökök, nehogy a tatai őrség sorsára jutva fogságba kerüljenek, vagy elvesszenek, elhagyták a várat, és Esztergom, meg Buda felé elbujdosva próbáltak megmenekülni. Az elhagyott várakba Salm őrséget helyezett. III. §. Csókakő vára azonban csak rövid ideig volt a mieink birtokában. Fehérvár török őrsége ugyanis mindaddig nem nyugodott, míg ki nem vetette onnan a keresztény őrséget, hogy ilyen módon biztosítsa a saját területét a csókakői őrség folytonos támadásaival szemben. Istvánffy említi ugyanis, hogy midőn Salm a császár parancsára ugyanabban az 1566. évben hadat indított Fehérvár ostromára, a csókakői várban már törökök voltak. — A következő napon — írja — szent Vitális elhagyott templomához értek, amely magas és szép kerekségű dombon áll annak a török várnak a közelében, amelyet a magyarok a csóka madárról Csókám-nak neveznek. A mieink nagy kárára a barbárok hatalmában is maradt a vár egészen 1589-ig, amikor Schwartzenberg és Pálffy elragadták az ellenségtől. Istvánffy írja, hogy Schwartzenberg és Pálffy ágyúkkal megostromolva Tatát, azt visszaszerezték, a török őrséget pedig az