Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11. (Székesfehérvár, 1977)

Források - Bél Mátyás: Fejér vármegye leírása. Hungarie novae geographico-historica. Pars secunda transdanubiana. Fordította és bevezette Prokopp Gyula

építettek a gyalogos puskások számára. Harmadnap azonban ismét nyugtalanítani kezdték a mieinket. Az első támadást a domboldalon hányt sánc ellen intézték, amely mögött 600 magyar őrködött a táborra. Ezek ismételten visszavetették a támadókat, de végül mégis alul maradtak volna, ha egy lovas csapat, melyet maga Mercoeur vezetett, idejében utat nem nyit nékik a táborba való visszatérésre. Ilyen kezdet után került sor a döntő ütközetre. A törökök kettős csatasorban állottak fel, az elsőben közel 50 000 ember. Az elsőnek a budai Murát, a másodiknak Mehmet Kihaja állt az élén. A csatasor összeállítása olyan módon történt, hogy — mint gondolták — puszta látása is megrettentse a mieinket. Azok a lovasok ugyanis, akik a sűrű sorok élén haladtak, és akiket ők deliáknak, vagy másként őrjöngőknek neveznek, valóban félelmetes látványt nyújtottak. Ezek oroszlán-, párduc- és tigrisbőrbe voltak burkolva, a fejükön, pajzsukon, valamint a lovak farán és gyeplőjén pedig kiterjesztett sasszárnyakat viseltek. Ennek láttán Russworm és Mercoeur a mieinket is csatasorba állították, és a támadás megkezdését javasolták Mátyás főhercegnek. Ez egyetértett velük, és parancsot adott a támadásra. Russworm alá rendelték Preiner, Althan és Hoffkirch gyalogos csapatait, Geisberg lett a hátvéd parancsnoka, a magyar és német lovasságot pedig maga Mátyás és Mercoeur vezették. Mindkét oldalról nagy hevességgel támadtak és kitartóan harcoltak, annyira, hogy már az első összecsapásból kemény küzdelem keletkezett. A törökök kocsira szerelt ágyúkat állítottak a magasabb helyekre, és onnan zúdítottak golyózáport a mieinkre, ugyanígy a janicsárok is, akik egy közeli bokros hely mögül tüzeltek. Elsőnek a lovascsapatok ütköztek össze. A törököket Kihaja Mehmet buzdította, Mercoeur pedig János Ernő anhalti herceget, Kolonicsot, Hodicsot, Nádasdyt, Thurzót''

8 és Forgáchot és a többieket lelkesítette a győzelem reményével. A magyar lovasság és velük együtt a németek is megrohanták az ellenség csatasorát, és meg is ingatták azt pusztító öldöklésükkel. A vitézül harcoló magyarokat a budai Murát és Kihaja Mehmet próbálták feltartóztatni, de a magyarok megpillantva a két vezért, hatalmas dühvel támadtak rájuk, csapatukat szétverték, a vezéreket pedig a lóról lelökték és lefejezték. A török csatasor erre megingott, előbb hátrálni, majd futni kezdett. A mieink nyomába szegődtek az ellenségnek, és csak akkor hagyták abba a harcot, mikor az ellenség csatarendje teljesen felbomlott. Közel 5000 törököt öltek meg, a mieink közül pedig mintegy ezren hiányoztak, köztük Keseri István, Osztrosich Mátyás, Mérei István és az ifjabb Batthyány Kristóf. A törökök veszteségét növelte, hogy egyetlen ütközetben több főemberüket is elveszítették. Teljes tíz napon át tehetetlenül pihentek táborukban és végül is — előre küldve ágyúikat és dicsérve a németek vitézségét visszatértek Budára, ahonnan jöttek, de fenyegetőztek, hogy a következő tavasszal visszajönnek. XXVII. § Így is történt. Hasszánt ugyanis felettébb bántotta, hogy nem sikerült elfoglalnia Fehérvárt, és elhatározta, úgy mossa le ezt a szégyent, hogy ismét a szultán hatalma alá veti Fehérvárt. Hatalmas sereget gyűjtött tehát, és korábban, mint az előző években történni szokott, elindult Belgrád felé. Augusztus 1-én ért Mitrovicára/

10 Itt hajókra rakatta a hadi felszerelését, és megparancsolta, hogy a lehető leggyorsabban Budára szállítsák, ő maga pedig seregével együtt a szárazföldi úton indult Buda felé. Mikor Budára ért, az ágyúk már kocsira voltak szerelve, és a sereg nyomban elindult Fehérvár felé. A császár tudott erről a készülődésről, parancsot adott tehát Russwormnak, aki seregével Magyaróvár mellett táborozott, hogy még idejében gondoskodjék a fehérvári őrsereg megerősítéséről és annak élelmezéséről, valamint minden egyéb szükségletéről. Rossswurm haladéktalanul cselekedett, és 5000 főnyi csapattól kísérve pénzt és mindenféle szükséges dolgott vitt Fehérvárra, közöttük nagymennyiségű dárdát, továbbá 2000 véka lisztet és ugyananyi sót. Biztosította a katonákat, hogy szükség esetén számíthatnak segítségére, majd minden akadály nélkül visszatért a magyaróvári táborba. Az időközben Budán összegyűlt török sereg augusztus 12-én ért Fehérvár alá. A keleti oldalról kezdték meg a város ostromát, oly hevességgel, hogy az ágyútűz még éjjel sem szünetelt. De alig kisebb erővel ágyúzták a várost az északi oldalról is. Itt rövid idő alatt olyan szélességben rombolták e

1 a városfalat, hogy — ha a mocsár útjukat nem állta volna — ostrom nélkül bejuthattak volna a városba. A törökök azonban — nehogy a mieinknél kevésbé bátraknak tartsák őket — azt az utat választották, amelyen korábban Rosswurm küzdötte át magát a szigeti külvárosig. Ők is sok nehézséget leküzdve, csendben közelítette.-: meg ezt az erődítményt, és a hősiesen védekező magyarokat a segítségükre siető németekkel együtt menekülésre kényszerítették, miután előzőleg kétszer is visszaverték a török támadását. A százfőnyi német csapatnak — Isolani vezetésével