Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11. (Székesfehérvár, 1977)

Források - Bél Mátyás: Fejér vármegye leírása. Hungarie novae geographico-historica. Pars secunda transdanubiana. Fordította és bevezette Prokopp Gyula

•— sikerült visszamenekülnie a városfal mögé, a közel ezernyi magyar gyalogosnak azonban mindvégig küzdenie kellett: egyesek a mocsárban vesztek el, mások elestek, vagy fogságba kerültek. Mindez augusztus 17-én történt. Másnap a többi külváros is a törökök kezére került, így már mindkét oldalon egészen közelről törhették át a falakat. Az ellenség fel is használta ezt az alkalmat, és nemcsak ágyúgolyókkal rombolta azokat a sáncokat, amelyeket Isolani emeltetett a megelőző napokban, hanem aknákat is ásatott és így kísérelte meg azok szétrobbantását. Augusztus 22rén a mieink kitörtek a városból. Villámgyorsan elfoglalták a törököknek a városfalhoz legközelebb lévő állásait, az ágyúk nyílásait beszegezték és így használhatatlanná tették azokat, 800 törököt levágtak és három zsákmányolt zászlóval tértek vissza a falak mögé. XXVIII. § Az őrseregnek ez a vitéz tette csak növelte az ostrom hevességét. A törökök több és nagyobb ágyút állítottak fel, és három napig éjjel-nappal lőtték a várost és a falakat, hogy utat készítsenek a roham számára. Végre ugusztus 28-án mindkét oldalról rohamra indultak. Hol létrák segítségével, hol pedig a fal résein át törtek be a városba. A fal előtti árkot rőzsecsomók helyett az elesettek teste töltötte ki. A mieink sem mulasztottak el semmit, ami illik a vitéz férfiakhoz: a falakra feljutott ellenséget letaszították, a fal nyílásainál pedig — ha kevesen voltak is — szembeszálltak a benyomuló tömeggel. A törökök húszszor ismételték meg támadásukat, és az őrsereg ugyananyiszor visszavetette őket. Hatezer janicsár volt a törökök vesztesége ezen a napon. A mieink közül ezernél többen estek el. Súlyosbította ezt a veszteséget, hogy Isolani térdlövést kapott, ami meggátolta őt abban, hogy ellenőrizze az őrállásokat, és tudomást szerezzen a katonák alattomos készülődéséről. Történt ugyanis, hogy az ostrom fáradalmait megunt németek — Isolaninak és helyettesének, Vathaynak tudta nélkül — tanácskozni kezdtek egymás között a város átadásáról. Vagner János őrmestert, aki a terv kezdeményezője volt, és két zászlótartót, kiket kezesként küldöttek, titokban kijuttatták a városból, hogy az őrségnek Tatára való szabad elvonulása fejében a város átadásáról tárgyaljon. Ezalatt — így beszéli el Istvánffy — a franciák, akiket Scharzenberg kiűzött a pápai várból, és utóbb átálltak a törökökhöz, felbíztatták a janicsárokat, és a szétlőtt falakon át benyomultak a városba. Senki sem állta útjukat, mégis kegyetlenül megöltek mindenkit, akit csak találtak, és társaikat is behívták a zsákmányoláshoz. Isolani, Vathay és Herberstein György, Felicián fia, és sok más német és magyar, fogságba esett. A törökök elfoglalták a falakon lévő őrállásokat, tornyokat és bástyákat, kifosztották a várost, a foglyokat pedig Hasszán táborába kísérték. Hasszán megtartotta szavát, és a foglyokat Tatára kísértette, nehogy a portyázó tatárok megtámadják őket. Isolanit, Herbersteint és Vathayt azonban, akik nyíltan megvallottak, hogy nem értenek egyet a város átadását előkészítő árulókkal, vasra verve Konstantinápolyba küldte. Isolani és Herberstein itt lelték halálukat,

50 Vathayt azonban egy fogságba esett törökért váltságdíj fejében elküldték a tatai vár kapitányához, és onnan hazatért övéihez, így került Fehérvár ismét a törökök kezére, tizenegy hónappal azután, hogy Mercoeurnek sikerült elfoglalnia. A várossal együtt veszett el tekintélyes mennyiségű hadianyag és egyéb készlet is: 12 régibb és újabb ágyú, 4000 font puskapor, 200 hordó liszt, 500 edény só, nem kevés kétszersült kenyér és 10 000 ezüstforint. Némelyek végzetszerű büntetésnek tartják ezt a veszteséget, amiért a katonák nem kímélték azokat a királyi sírokat, amelyek a megelőző ostrom alkalmával sértetlenül maradtak. Ortelius

51 szerint ugyanis ebben az évben történt, hogy a szent Istvánbazilikában lévő kettős sírt, melyben László feleségének és Mária leányának csontjai pihentek, feltörték, és a halotti díszeket elrabolták. Valójában azonban a végzet még nem engedte meg, hogy a keresztények hatalmában maradjon ez a város. XXIX. §. A törökök első dolga volt a város elfoglalása után, hogy a szétrombolt falakat, amennyire lehet, még a tél beállta előtt helyreállítsák. A Hasszán által odarendelt őrsereg gyorsan elvégezte ezt a munkát, sőt még portyázásokkal is nyugtalanította és károsította az egész vidéket. Hogy ez büntetlenül ne maradjon, a mieink ismét és ismét megtámadták őket. 1603. május végén a győri, esztergomi és más szomszédos várak őrsége egy szökevény török vezetésével éjnek idején megrohanta a nemrég újjáépített fehérvári külvárosokat, és a tetőkre tüzet vetve felperzselték, az ellenállókat pedig megölték és gazdag zsákmánnyal tértek haza. Ilyen rajtaütések később is történtek mindkét fél részéről mindaddig, amíg Buda fel nem szabadult. Buda vissza-