Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

TANULMÁNYOK - Sárvári Elemér: A Székesfehérvári Gázgyár története 1872 – 1973.

először a fejlődést jelképező kandeláberes olajlámpásokat és csak az 1850-es évek elején tértek át fokozatosan a petróleumvilágításra. 1860. július 1-én adták át a forgalomnak az Újszőny—Székesfehérvár, következő évben pedig a Buda—Kanizsa vasútvonalat, ezzel a város bekapcsolódott az ország gazdasági vérkeringésébe. A kedvező adottságok serkentőleg hatottak az áruforgalom, valamint a kereskedelem fejlődésére. Az üzleti lehetőségek élénkülésével meggyorsult a városiasodás folyamata és ennek egyik következménye volt, hogy a polgárság körében növekedett a másutt már megismert, jobb világítás iránti igény. Túrják János, a város gazdasági tanácsnoka az 1869. március hó 16-án tartott tanácsülésen javasolta a gázvilágítás mielőbbi megvalósítását. A tanácsülés tagjai megbízták javaslatának részletes kidolgozásával és ezzel megkezdődött a gázvállalat létesítésére irányuló előkészületi munka. A város vezetősége egyrészt anyagi helyzetének mérlegelése alapján, másrészt arra hivatkozással, hogy ezen a téren megfelelő tapasztalatokkal nem rendelkezik, elállt a gázüzemnek saját kezelésben történő létesítésétől, és azt az akkori szokásoknak megfelelően vállalkozó útján kívánta megvalósítani. Elsőnek Cometter bécsi vállalkozó ajánlkozott 1869-ben, de az érdemi megbeszélések során ajánlatát visszavonta. Ugyanebben az esztendőben a szintén bécsi Ellenberg jelentkezett és ajánlatában a közvilágításra szolgáló gáz ellenértékéül 1000 angol köblábanként (28,32 m

3

) 5 forint térítést kért. A városi tanács előterjesztését Felmayer István és Hahn József szakemberekkel felülvizsgáltatta és azt a drága díjszabás miatt elutasította. 1870 elején Pribék Antal polgármester öttagú küldöttség élén tanulmányozta Pest városának gázszerződését, valamint a világítógáz szolgáltatásával kapcsolatban szerzett tapasztalatokat. A tanulmányút a későbbi megbeszélések szempontjából mindenképpen hasznosnak bizonyult. Ezt követően a városi tanács foglalkozott a F. P. Willien badeni és H. Strof bécsi lakosok által benyújtott szerződéstervezettel. A személyes tárgyalások eredményesek voltak. A létrejött szerződést a város részéről Pribék Antal, Gebhard Ignác és Kaiser Sándor, a vállalkozó képviseletében F. P. Willien és H. Strauf gázmérnök írta alá. A szerződés mellékletét képező térképen eszközölt bejegyzés szerint a város a légszesz üzem létesítésére a Vaspálya udvar előtti „Város rétje" északkeleti részében (a mai Lenin út—Horváth István utca—Fürst Sándor utca—Béke tér által határolt térség képezte városrétet) IV4 holdnyi területet (kb. 7193 m

2

) ajánlott fel. Az első ütemben 5 téren és a belváros 24 utcájában gázvezetéket építenek és utcai gázlámpákat szerelnek fel. A város lakossága megelégedéssel fogadta a megállapodást, számosan bejelentették igényüket a gázvilágítás bevezetésére. A reménytkeltő kezdeményezés megvalósítása azonban a fővállalkozó hirtelen elhalálozása miatt egyelőre elmaradt. A 19. század közepén megélénkült a város gazdasági fejlődése. Az épülő vasútvonalak, a tekintélyes számú kisiparos mellett néhány nagyobb üzem létesítése, a külföldi kapcsolatokat is fenntartó kereskedelem, a városi polgárság házépítő tevékenysége jellemzik az urbanizáció kezdetét. A város vezetősége támogatta a fejlődést szolgáló kezdeményezéseket, s így szívesen fogadta a Székesfehérvári Kereskedelmi Bank jelentkezését gázvállalat létesítésére. A részvénytársaság formájában, 150 000 forint alaptőkével megalakuló Székesfehérvári Légszeszvilágítási Társulat 200 forint névértékű, bemutatóra szóló részvényeket bocsátott ki.