Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

TANULMÁNYOK - A Szabadegyházai Szeszgyár története 1919 – 1972. (Írták: Berkes Sándorné, Farkas Gábor, Horváth György, Nagypataki Imre, Orbán Béla)

Az erjesztés! kísérletek befejezésével a képződött glicerintartalmú cefrét fáradt gőzzel besűrítették és a tisztítóhelyiség tárolótartályaiban raktározták. Lüdecke kijelentette, hogy a besűrített cefréből a glicerin kinyerése már nem feladata, s azt Feld János német vegyészmérnök tartozik az üzemben vezetni. Feld Németországból való kiutazását azonban a német hatóságok egyre késleltették, s csak június közepén tudott Szolgaegyházára érkezni. Lüdecke kísérletei után a gyár magyar vegyészmérnöke laboratóriumi kísérleteket folytatott, hogy a termelt cefréből glicerint desztilláljon. Ezek azonban ugyancsak kevés eredményt hoztak, mert mindössze a glicerin 60—65%-át tudták desztillálni, amely erősen szennyezett volt. A kísérletező mérnök ekkor megállapította, hogy a melaszból való gliceringyártást a német gyárak kellő üzemi tapasztalat nélkül vállalták, bár ezt Lüdecke szolgaegyházai néhány napos kísérletezése után az avatott és a gliceringyártás némi tapasztalataival rendelkező magyar szakemberek is felismerték. Feld János kísérletei 1944. június 14-én kezdődtek el. Eredménye nem volt kecsegtető, mert a glicerin csak cseppenként jelentkezett, s a kapott termék színe is sötétbarna volt. 3000 liter cefréből 10 óra alatt 500—550 liter szennyezett glicerint pároltak le, holott a számítások szerint legalább 800 liter glicerinnyeredéket kellett volna kapni. A nagybani desztilláció beigazolta, hogy a Lüdecke-eljárás alapján készített sűrű massza nem alkalmas arra, hogy abból a glicerint teljesen ki lehessen nyerni. A glicerinüzem 1944 őszén is kísérleti üzem maradt. A háborús célokat szolgáló gliceringyártási kísérletek nem vezettek eredményre. A szovjet hadsereg harcoló egységei első ízben 1944. december 8-án érték el Perkáta, Sárosd, Szolgaegyháza vonalát, és a Seregélyes felé vezető úton haladva került birtokukba a szeszgyár és a lakótelep is. A szovjet csapatok közeledésére a hatóságok felszólították a gyártelep lakóit otthonaik elhagyására, de csak a gyár igazgatója menekült el. Az új élet megindulását a front hullámzása akadályozta meg. A Székesfehérvár térségéből kiindult német ellentámadás 1945 január végén ideiglenesen sikereket ért el. A szeszgyár néhány napig a németek kezébe került. Február 2-án azonban újra a szeszgyár környékén folyt a küzdelem. A katonák elhatározták hogy a szeszgyár épületeit és berendezéseit elpusztítják. A tartályokban tárolt 40 vagon mennyiségű víztelenített motorszeszt a gyárépület alagsorába szivattyúzták, majd aláaknázták. A délutáni órákban az országúton már riadtan menekültek a német egységek, amely a szovjet csapatok közeledésének biztos jele volt. Este öt óra volt, amikor az első robbanás iszonyú döreje hallatszott, ekkor pusztult el a gyárépület. A motorszesz meggyulladt, s az épület kísérteties fénnyel égett. A második robbanás a gépházat, a harmadik a nagy tartályt döntötte romba. Este 8 óra volt, amikor megérkeztek a szovjet csapatok. A gyárban a mentési munkák megindultak, a tüzet azonban megfékezni nem lehetett, így a gyár 7 napig égett. Közben még mindig tartani kellett újabb német ellentámadástól is. 1945 március elején a németek által indított támadás mutatkozott veszélyesnek, amely március 8-án Seregélyes irányából közeledett. A telep lakóit ezen a napon Perkátára telepítették ki. A németek támadását még a Budapest—új dombóvári vasútvonal elérése előtt, az ekkor elpusztult Felső-Szolgaegyháza pusztánál sikerült a szívósan védekező szovjet egy-