Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)
TANULMÁNYOK - Farkas Gábor: A vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár RT. székesfehérvári üzeme az alapítástól az államosításig 1939 – 1948.
és oszt szét a dolgozóknak. A jelentés szerint július végén 84 fő étkezett a menzán, napi 5,20 P ellenében. Az összhang az üb részéről természetesen nem állott helyre, mint ezt a gyári vezetőség — az üzemi menza megszervezésével — hitte. A kollektív szerződés hiánya, majd annak július 22-i visszadobása a gyárvezető által, a helyzetet kiélezte, és kiélesedett az ellentét a munkások és a tőkés gyárvezető között. Erre a lépésre a részvénytársaság ösztönözte Horváthot, míg az üzemi bizottság által képviselt kollektív szerződésben lefektetett elvek mögött az MKP székesfehérvári szervezetének titkára és a Vasmunkások Szakszervezete székesfehérvári (kerületi) elnöke, Hollósy József állott. Az időközben kibővített gyári üzemi bizottság Szabó Lajossal és Hollósy Józseffel az élen (Tóth János és Sztancsik Béla üb-tagok) levelet adott át a SZOT-nak, amelyben nevetségesen kevésnek tartották a székesfehérvári üzemben érvényben lévő bérezést. Kérték, hogy a budapesti bérek 80%-ában állapítsák meg a munkabéreket Székesfehérváron. Ez nemcsak a Vadásztölténygyár munkásainak volt a követelése, hanem valamennyi székesfehérvári üzemi dolgozóé. Már július 2-án megegyeztek a szakszervezetek abban, hogy ugyanazokat a béreket kérik, amit a budapesti üzemi munkásoknak fizetnek. (A munkabért az Iparügyi Minisztérium és a SZOT közösen állapította meg.) Az MKP városi titkára és a Szabad Szakszervezetek megyei titkára a Vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár Rt-hez írt levelet, amelyben a bérek felemelését kérték. Arról értesítették az rt-t, hogy a fehérvári üzemben még mindig heti 200 pengős előleget kapnak a munkások. Pedig -— hangzik tovább az érvelés —, a fehérváriak valóban kiérdemelték a kollektív szerződést, hiszen nagy áldozatokat hoztak az üzem helyreállításáért. A levél fenyegetést is tartalmaz, azaz, ha nem teljesítik a munkások követeléseit, a szakszervezet és az MKP közösen olyan radikális eszközhöz nyúl, amely az üzem irányításában a két szervezetnek döntő befolyást biztosít. Az rt. még erre sem hátrált meg. A kollektív szerződés helyett a heti munkabérelőleget emelte fel 500, 300, 200 pengőre. Ezt az ajánlatot az üb ismét csak elutasíthatta. Az rt. pedig megállapította, hogy a fehérvári szakszervezet olyan jogokat követelt magának, amelyek nem tartoznak rá; azaz a Vadásztölténygyár bérrendezését nem a szakszervezetnek, hanem a központnak kell intéznie. A termelés megindítása a helyreállítási munkák ütemével volt kapcsolatban. A részvénytársaságnak is érdeke fűződött egy-egy műhelyrész létrehozásához, ahol a szükséglet szerint kívánt cikkek gyártását megkezdhetik. Az rt-nek ez a törekvése egybeesett a városi vezetők és a szovjet katonai parancsnokság elképzelésével. Horváth Lászlóban agilis egyéniségű vezetőt kapott a gyár, aki még akkor is erős rendszabályokat alkalmazott, mikor már arra égetően nem volt szükség. Erélyét, kitartó munkabírását, személy szerinti becsületességét soha senki nem kifogásolta. Csakhogy ezek az erények tőkés érdekekéhez kapcsolódtak, ami ellentétben állott a munkások által követett irányvonallal. A munkásokat ugyanis senki nem bujtogatta a gyárvezető ellen, azok puszta létükkel kerültek szembe a részvénytársaság érdekeit védő gyári vezetőséggel. Az ellentét — mint láttuk — már április közepén kiéleződött, és 1945 október elejéig oda vezetett, hogy a munkások képviselői sztrájkkal fenyegetőztek. Ebben a helyzetben kellett megindítani a termelőmunkát, amely igen csekély hasz-