Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

Közlemények - Kilián István: Iskolai színjátszás Székesfehérvárott a 18. században

Boldizsár felkoncolásában, nem lázadozik, amikor Dániel egykori jövendöléséből kihámozza a számára kedvezőtlen igazságot. Nem Cyrus örökli Chaldaea trónját, csak három esztendő múlva terjesztheti ki hatalmát Boldizsár országa fölé. Ez az uralkodói alak nagyon hasonlít a fentebb már tárgyalt István-alakhoz, közel áll még egy másik eddig ismert 17. századi drámában is megfogalmazott szent, myrai Miklós figurájához.

97 Megfoghatatlan, fellegebben élő karakter a Cyrusé, aki egyik lábával a földön, a másikkal talán már a mennyország kapuján is belépett. Nagyon vigyáz azonban arra, hogy a földön álló egyik lábát a föld, a „világ" be ne szennyezze. Ottanes és Gobriás talán szóra sem érdemesek. Ök ugyan a cselekmény hátterében maradt irányítói, mégis megfoghatatlan, elegendőképpen meg nem rajzolt alakok. Valami életrevalóságot talán Gobriás mutat, akinek sikerül magát tisztáznia az összeesküvés gyanúja alól, s egy ügyes ötlettel tisztázza társát, Ottanest is. Egyébként azonban naívul, kissé primitíven kontúrozta meg alakjukat az ismeretlen szerző. A jellemek rendszerének a megalkotója, az ismeretlen író tehát nem tudott a 18. század iskolai keretein túllépni. Vagy talán nem akart? Hisz néhány szereplőt tudott egy-két szóval jól jellemezni. Egy-két megjegyzés, s szinte érezzük alakjait. A baj talán nem is szerzőben, hanem inkább a kor dramaturgiai szabályaiban, a jezsuita pedagógia célzatosságában, a középkortól örökölt héroszteremtő szándékban keresendő. S ez a világ már idegen tőlünk, ezért érezzük ezeket az alakokat is idegeneknek, távoliaknak, sematikusaknak. A sematizmus e korlátait tragédiában alig vagy egyáltalán, komédiában már többször, nagyobbára csak a 18. század második felében sikerült néhány szerzőnek átlépni. A magyar nyelvet viszont nagyon kedvére tudta formálni, alakítani a szerző. Közmondásai ugyan vagy nemzetközi vagy hazai repertoárból valók, költői képei, hasonlatai, metaforái, jelzői néha mesterinek tűnnek. Néhány jelzője igen szép. Ilyenek a „pipeskedő felduzmadott Cyrus", a „dagályos" kevélység, a „zsíros" hazugság, „szemes "gondviselés, „fellebbező" kevélység, „döngölő" prófétaság, „hímes" beszéd, „duzmatt" nemzetek. Ugyanígy szépek metaforái. Mennyire közérthető kifejezés ez: „Fald bé már egyszer alkalmatlankodó sípodat". Hasonlatai a halászat, vadászat, madarászat és a vászonszövés szókincséből valók: „Az ellenségnek sok róka lyukai vannak."; „farka ki tetszett a rókának"; „ha ujjat kell vonni az ellenséggel, mint a nyulak erdőt keresnek"; „széleken horgász király", „jóhelyre veted a hálót Ottane"; „nagy fába vágott fejszéjét helyébül ki mozdétaná"; „fiam, ne mellezd a madarat, míg meg nem fogod"; „feltalálhatod lyukát a rókának". A sort természetesen tovább lehetne folytatni. A próféta titkában reménykedőknek Dániel bátran vágja szemébe a rendkívül jól megformált, gyakorlott szerzőt sejtető mondatot: „tsendesen eveztek, nagy fennyen pöktök és Israel Istenével jádzotok?". Azt hisszük, nyugodtan állíthatjuk, hogy az ismeretlen fordítás a magyar nyelv legpozitívabb, a hagyományozásra legméltóbb elemeit tudta ebben a drámában megragadni. A közmondások, szólásmondások ugyan a drámai nyelvben nem idegenek, hiszen, mint közismert, az Actio Curiosa bővelkedik közmondásokban, ezek a jól ülő, a szöget jól fején találó közmondások azonban inkább a közjátéknak, a komédiának a nyelvét szokták ebben a korban élénkíteni.

98 Most itt egy ismeretlen szerző sikerrel alkal-