Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

Közlemények - Kilián István: Iskolai színjátszás Székesfehérvárott a 18. században

mázza ugyanezeket tragédiában is, s egy-egy, a mondanivaló jobb megértését segítő közmondás, kicsit vaskos,hasonlat, metafora nem töri meg az egységesnek tűnő stílust, nem üt el a tragédiában megkívánt komoly hangvételtől. S ha a jellemek kialakításában, a karakterrendszer megteremtésében elmarasztaltuk a szerzőt, a fordítóról, a nyelv és a stílus tekintetében csak jót tudunk mondani. Több, fejlettebb ez a magyar nyelv, mint amit a 18. század derekán az iskolai színpadokon hallhatott a közönség. Erre a nyelvre, erre a hagyományra építenek majd a századvég legjobb komédiái, de ebből építkezik Bessenyei és Csokonai s még nagyon sok ebben a korban élt magyar költő nyelve is. Nem idegen a szerzőtől a nyelvi jellemzés fogalma sem. Boldizsár szóhasználata, stílusa vaskosabb, durvább, köznapibb, Cyrusé fennköltebb, költőibb. Dánielt pedig a biblia próféciáinak homályos, sokat sejtető, de nyíltan semmit, vagy csak nagyon keveset eláruló nyelvén beszélteti. Lehetséges, hogyha a szereplők között köznapi hős, paraszti alak lenne, akkor ez a nyelvi, stiláris, jellemekre bontott kontraszt talán még erősebbnek tűnne. Sikerült a szerzőnek — véleményünk szerint — mindvégig fenntartani a drámai feszültséget. Epizód jelenet nincs, minden jelenet a megoldást motiválja, előbbre viszi a darab cselekményét. A cselekmény vitelben következetlenséget, ellentmondást, ami pedig egyáltalán nem idegen a kor iskolai színjátékaitól, nem találtunk. Minden kimenetelnek célja van. S végül, mi lehetett a szerző célja a darab megírásakor? A darabban szereplő vagy az azt megtekintő diák bizonyára könnyen elsajátíthatta a bibliai történetet. Ez a didaktikus cél nyilvánvaló. A színen megjelenő pozitív hősök példaképek voltak. Ezért alig találkozunk negatív figurával. Az egy Boldizsárt kivéve a drámában mindenki hős. A dráma előadásáról legfeljebb csak annyit tudunk, amennyit a historikus a háztörténetbe lejegyzett, s amennyi kiolvasható a dráma szövegéből, amennyi egyáltalán a kor drámai gyakorlatából kikövetkeztethető. Drámánk előadása idején már fedett színházterme volt az iskolának. Már a színházterem ajtóit, ablakait felújították, s a színpadot is korszerűsítették, sőt már díszleteket is tudnak váltani. Színfalak, mint írtuk, léteztek. Nyilván volt jelmeztára is az iskolai színpadnak. A cselekmény mindvégig egy helyben, egy időben zajlik. Az előadáshoz csak egyelen díszlet volt szükséges: minden a királyi palota valamelyik termében történik. Boldizsár királyi jelmezben, Cyrus és Cambyses perzsa hadi öltözékben jelenhettek meg a színpadon, Arbaces, Ottanes, Gobriás valamiféle előkelő udvari viseletben jelenhettek meg. Dániel egyszerű ruhában lépett a színre. A szereplők száma miatt a fehérvári iskolának tehát nem kellett túl sok pénzt fordítania a jelmezek készítésére. Ha azonban a kor gyakorlatának megfelelően nagy számú statisztériával töltötték meg a színpadot, akkor nyilvánvaló a rendezés költségesebb leheteti Hangszer csak egyszer szólal meg a darában. A rendező előtt komolyabb technikai problémák nem merülhettek fel, s így a darabot a legkezdetlegesebb színpadokon is be lehetett mutatni. Milyen hőst állít ez a dráma az ifjúság elé? Sejthető-e a darabból, hogy a szerzőt a felvilágosodás legalább csak kicsiny mértékben is megérintette? A dráma műfaja tragédia, Cyrus sorsát, szavát komolyan kell venni. A szerző saját gondolatait az elfogott perzsa király szájába adja. A 18. század végére már semmivé foszlik a jezsuita korabarokkban jól