Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

Közlemények - Kilián István: Iskolai színjátszás Székesfehérvárott a 18. században

pen szerepelt ebben a tanévben az akadémiákon kívül. A középső és a felső grammatikai osztály nagy taps kíséretében mutatta be a Dávid victor című darabot, s a hallgatók ugyancsak nagy megelégedéssel nyugtázták az infimisták Damoni reconciliatus Pithias című feltehetőleg profán pásztoridilljét. A szűkszavú jezsuita historikus tehát még csak a rendező nevét sem árulja el. Arról sem szól, hogy melyik osztály adta elő a darabot, ha már ezt ugyanis tudnánk, sejthetnénk a rendező nevét is, minthogy a kor gyakorlata szerint a rendező mindig a szereplő osztály magistere volt. Tudjuk, hogy a rhetorokat Balog Ferenc, a syntaxistákat és grammatistákat Krutecky György, a principistákat és parvistákat pedig Pauer János tanította. Nem tudni, hogy a három közül ki rendezte ezt a magyar nyelvű tragédiát. A szerző a drámaírás e korban kötelező mesterfogásait eléggé jól ismerte. Nyelve, mint erről majd alább részletesen kívánunk beszélni, meglehetősen oldott és magyaros. Mintha a szerző a magyar nyelv legélőbb rétegén nevelkedett volna. Jelzői, költői képei arról árulkodnak, hogy jól ismerte anyanyelvét. A dráma szerkezete nem követi a reneszánszban kötelezőnek tartott ötös tagolódást.

111

' A cselekményt három végezésre osztotta. Az első végezésben tizenkét kimenetel, a másodikban ugyancsak tizenkét, a harmadikban tizennégy kimenetelre tagolta a cselekményt. A klasszikus ötös tagolódás tehát nem érvényes. Kérdés, hogy a dráma szükséges szerkezeti elemeit (expozíció, konfliktus, válság, sorsfordulat, megoldás) hogyan alkalmazza a szerző ebben a drámában. A darab expozíciója az első végezés első három kimenetele. A néző, illetve az olvasó ebben a három jelenetben ismerkedik meg a gőgös, fennhéjázó Boldizsárral, az óvatos, király hű Arbacesszel, Ottanesszel és Gobriasszal. A három kimenetelből kiderül, hogy a már hónapok óta tartó ostrom után a perzsa sereg, amelynek vezére Cyrus volt, felszedte táborát a város falai alól. Boldizsárnak tehát minden oka meg van arra, hogy örüljön. Arbaces bejelenti, hogy két perzsa foglyot is ejtettek. A tulajdonképpeni drámai konfliktus az első végzés negyedik kimenetelében kezdődik. Az átmenet mesterinek tűnik. Az ismeretlen és előkelő pezsa fogoly, valamint Boldizsár parázs szócsatát vívnak. Az idősebb fogoly végül bemutatkozik úgy, hogy nevét egyáltalán nem árulja el. Ugyanebben a kimenetelben derül lassan fény Gobriás kilétére is. A túlbuzgó Arbaces azt tanácsolja Boldizsárnak, hogy korlátozza a foglyok kijárását, Gobriás mérgében a nézőközönség felé sziszegi haragját Arbaces ellen. Sejthető tehát, hogy Arbacest nem túlságosan szívleli Gobriás. Az ötödik kimenetelben a szerző tovább bontja a szereplők jellemét. A két fogoly beszélgetéséből kiderül, hogy a királlyal, Boldizsárral sincs Gobriás megelégedve: ,,A' kotzkát elvetettük egyszer; ha vakra fordult is felvettünk melléje: veszteséggel is jádzanunk kelletik. . . nints még ideje karóra tenni a titkot." Gobriásnak tehát valami titkolni valója van a királya előtt. Nem titkolja azonban Perzsiához fűződő kapcsolatait. A hatodik kimenetelben kiderül, hogy Ottanes, akire Gobriás a két foglyot bízta, perzsa származású, sőt Cyrus közvetlen közelében nevelkedett, s Astyages fogságából való szabadulását is Cyrusnak köszönheti. A foglyok és Ottanes beszélgetése fokozatosan bizalmassá válik. Ottanes már azt is el meri árulni az előkelő foglyoknak, hogy Gobriás vezetésével lázadást