Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

Közlemények - Kilián István: Iskolai színjátszás Székesfehérvárott a 18. században

illő szavak ezek. Ezután Anastasius többször rendreutasítja a gőgös Ottót: István udvarában a vallás ellen semmit sem lehet büntetlenül tenni. Ottó erre hangot vált. Kéri Anastasiust, hogy Istvánt ne siessen megkoronázni, nem tudni, a császár mit szól István megkoronázásához. A pápa követe a jövőre bízza a dolgokat, s tüstént elmegy a koronáért. Vencellius látva Anastasius haragját, s a királyt, aki elrendelte, hogy az udvarban a hosszú gyász után térjen újból vissza a fény, maga sem tudja mit tegyen. Ottó közben azon gondolkozik, hogy a császár számára kedvező helyzetet teremtett Imre halála, a pápa szándéka azonban István megkoronázásával teljesen felborította tervét. Bátor úgy véli, hogy a megkoronázott király a pogányokkal szemben hozott rendelkezéseit bizonyára továbbra is meg fogja tartani. Ennek ellenére inkább Istvánhoz és nem a császárhoz csatlakozik, mert Istvánt erényei szeretetre méltóvá teszik. Ezért inkább készek elhagyni a pogány hitet, mint Istvánt. Közben megjelenik Vencellinus s beengedi a királyhoz a két követet (3 scena). István a követek jelenlétében sejtelmesen beszél. A császárral való békesség érdekében nem koronáztatja meg magát. Ottó ujjong a hír hallatán. A király tovább beszél: a korona mást illet. Bátor tiltakozik: míg István él a koronát más nem viselheti. Ottó izgatottan érdeklődik: — Tehát lemondasz a királyságról? István kitérő választ ad. Ha Imre koronásán halt volna meg, mit használt volna neki a világ dicsősége. Ottó nem tudja leplezni örömét a hallottakon: — A császár nem tudta volna elviselni, hogy te legyél a király, még kevésbé tűri, hogy más valaki viselje a koronát. Bátor békességet ígér, csak István legyen a koronás király. Ottó nem átall fenyegetni, ha István mégis vállalná a koronát, a császár hadai szörnyű pusztítást visznek végbe az országban. Stephanus pedig két tűz között még mindig tikokat sejtetve beszél. Konrád fegyverei mitsem érnek a korona új birtokosával szemben. Bátort arra kéri, hogy engedelmeskedjék. A császár követe látván a már megmásíthatatlan tervet csak azt tanácsolja, hogy a koronás új király legalább István véréből való legyen. Az új helyzetről Bátor levelet ír övéinek, Ottó maga sem tudja, hogy mit csináljon, István pedig még egy kis haladékot kér, s utána kihirdeti tervét. (4. scena). A király egyedül marad a színen. Máriához imádkozik. Fájlalja ismét és ismét fia halálát. Ö volt egyedüli örököse. A koronát már nem tudja kire hagyni, ezért királyi jogarát Máriának ajánlja fel, s térdet hajt tüstént Mária előtt, aki most az ország új királya. Közben megjelenik a koronával Anastazius, s nem érti, miért hárítja el magától István a király megszólítást. István pedig még mindig csak sejtet valamit: a korona Imre jegyeséé lesz. A jelenlévő Vencellius tüstént felpattan, ezt aligha tűrnék el a magyarok. S végül István a koronát Mária lába elé helyezi, ö lesz az a szűz, aki az ország koronáját fogja viselni. Mindketten megcsodálják István jámborságát. Anastasius elárulja, hogy a pápa hallván István jámborságáról, könnyeit alig tudta visszatartani. Ennek a jámborságnak a jutalma a korona mellé az apostoli király cím is. István a címet szelíden hárítja el magától: mit ér a halál után a cím, a rang, a hatalom. Kéri, hogy ezentúl ne királynak, hanem Mária helyettesének szólítsák. (5. scena). A császári válasszal érkező Ottó tüstént bebocsáttatást kér a királytól.