Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

Közlemények - Kilián István: Iskolai színjátszás Székesfehérvárott a 18. században

Konrád megváltoztatta véleményét, s utasította, hogy a követ haladéktalanul köszöntse az új királyt. A császár gyors véleményváltását István megkoronáztatásával kapcsolatban csodának könyvelik el. Ottó felolvassa a császár levelét s elmondja látomását, amely békére intette. Bátor is megérkezik egy levéllel, s ő is csodát mesél: a pogány magyarok valamennyien elhatározták, hogy felveszik a keresztény vallást. S most már István valamennyi jelenlévő füle hallatára kihirdeti elhatározását az ország királynője szűz Mária lesz, ő maga a vikáriusa. (6. scena). Az ismeretlen szerző alapjában véve nem is olyan rossz dramaturgiai helyzettel indította darabját. Istvánt meglehetősen kellemetlen, szorító politikai konstellációba helyzete. Magyarországot külső és belső ellenség fenyegeti. Nyugatról a hódító német seregek akarják az országot elözönölni. A parancsra várnak, s tüstént az országban teremnek. A belső ellenség, a pogányság folytonos lázadozásaival állította erőpróba elé a fiatal Magyarországot. István, mint köztudott, meg akarta őrizni a kereszténységet, hiszen ez a nyugati kutúrával való szerves kapcsolatot jelentette, ugyanakkor azonban a nyugati hódító tervekkel szemben is akarta biztosítani az ország függetlenségét. Ennek érdekében gondoskodnia kellett egy megfelelő örökösről, aki ugyanezt a politikai vonalat tovább is tudja vinni. Imre meghalt, akiben pedig bízott volna. A drámaíró nagyon helyesen Imre halála után indítva el a cselekmény fonalát, ezt a három valóban országot mozgató kérdést sűríti drámájában. Jól teszi ezt még akkor is, ha vét a kronológia ellen. így tehát jó drámai szituációt tudott teremteni. Amilyen jó a darab dramaturgiai indítása, annyira gyenge, szinte minősíthetetlen a megoldás. István tehetetlen imagép. Ebből a feszült helyzetből, konfliktusból semmi hasznos megoldást nem találván, Mária lába elé rakja az ország koronáját. Gyenge megfoghatalan alak maga Bátor is, akitől keménységet, „diplomáciai iskolázatlanságot" várnánk, ehelyett erélytelen, enervált figura. A németekkel való cimborálást nem vállalja, csakhogy István engedje magát megkoronázni, s népével még a kereszténységet is hajlandó felvétetni, pedig pontosan ellenkező céllal érkezett István udvarába. Talán Ottót sikerült egy kicsit jobban megformálnia szerzőnek. Ő hajlékony, rugalmas politikus. Ravaszságára jellemzően, még Bátorral is hajlandó lett volna lepaktálni a császár győzelme érdekében. Gyorsan tud, ha ezt a szükség megkívánja hangot is változtatni. Másként beszél Istvánnal és megint másként Bátorral. Amikor éppen le akar paktálni Bátorral, Anastazius intésére egy pillanat alatt hangot vált. Vencellinus és Anastazius teljesen jellegtelen figurák. Van-e drámai feszültség? Kétségtelen, hogy a gyanútlan olvasó, az egykor teljesen járatlan diáknéző kíváncsisággal várhatta a konfliktus feloldását. A király sej tető-sejtelmes szavai a titok f atyáit nem lebbentik fel. Kire akarja tulajdonképpen a koronát hagyományozni? A megoldás még a barokkban is primitív, s talán még a szerző is tudta, hogy hamis. Akarva, akaratlan Faludi Ferencnek egy István királyról szóló versére gondolunk, amely Szent-Mihályi Mihály: Egyházi Énekes könyvében jelent meg: „Budán nyugszik, Buda vára e szentséget meg-bötsüld. István után nem sokára biztat az ég, Imrét küld. 15* Fejér megyei történeti évkönyv 225