Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

Közlemények - Kilián István: Iskolai színjátszás Székesfehérvárott a 18. században

kényszerítse vallásuk szabad gyakorlását. Anastasius megérti Vencellinus aggodalmát. Látja, hogy Bátor és a pogányok készülődése Konrádnak kedvez. Az ügyet Istenre bízza, s kéri Vencellinust, hogy jelentse be a királynál. Az hamarosan visszatér, s közli, hogy a király éppen imádkozik. S ekkor István imáját halljuk. Imre halálát panaszolja az egek urának, de belenyugszik a megmásíthatatlanba, s Máriához fordul segítségért. Neki is panaszkodik: kérte tőle, hogy mentse meg fia életét. Talán tiszteletében követett el valamilyen hibát, hogy kérését elhanyagolta. Mégiá érzi, hogy Imre halála lelkének hasznára vált. Készül most már István is királyi teendőihez. Boldognak tartja fiát, mert már ő meghalt. Arra gondol, hátha bűnös. Ennyit ér a hit, a méltóság, amit tűzzel-vassal el akarunk érni? Vencellinust rendeli magához, s kiadja az utasítást: vessenek véget az udvarban a gyásznak (1 scena). Anastasius megvigasztalja a királyt, s bejelenti, hogy a pápa királlyá kívánja őt emelni. István Mária oltára előtt ülteti le a főpapot, hisz tanácskozásra nincs alkalmasabb hely, mint Mária kápolnája. Anastasius is fájlalja Imre halálát. István elmondja, azért kérte a koronát Sylvestertől, hogy majd fiára hagyományozza. Elfogadja-e hát Imre halála után? Hisz már sem a cím, sem a hatalom, sem a méltóság nem való annak ki már közeledik halálához. Ha hagyja magát megkoronáztatni, a szolgák serege csak itt a földön veszi őt körül, hogy óvja, az égi bíró előtt nincs aki megvédelmezze, teljesen egyedül lesz. Nem szívesen viselné már a koronát. Hisz itt van a pogányok lázadása. A pápa követe nyugtatja meg Istvánt, a pogányok ellen viselt háborúja igazságos háború. Lehetséges, hogy igazságos — feleli a király, de semmiképpen sem lehet szent a szeretet szemszögéből nézve. Ha elveszti a háborút a királyi ranggal együtt a hazát is elveszejti, ha győztesként tér haza, a győzelem ára sok keresztény magyar vére lesz. Egyszerűbb tehát alattvalónak, mint királynak lenni. Ha előbb a császárral száll harcba, a vallás szenvedi kárát. A pogány magyarság a német seregeknek képtelen ellenállni, s egyetlen nap tönkreteheti ennyi esztendő munkáját. Anastasius arra kéri a királyt, hogy keresztény és politikus módjára viselkedjék. Hozzon azonnal határozatot. István kitér a válasz elől. Lemond a koronáról azért, hogy egy nála méltóbb valaki fejére helyezhesse. Anastasius megdöbben, István pedig hajthatatlan marad (2. scena). A következő jelenetben Anastasius, Vencellinus, Ottó a császár követe és Bátor a magyarországi pogány ellenállók képviselője jelennek meg. Ottó helyteleníti, hogy a pápa koronát küldött Istvánnak, hisz ezzel Magyarország kivívja Conrád császár haragját. Bátor megpróbálja Anastasiust meggyőzni, hogy a királynál szóljon a pogány magyarság érdekében. Ha István szabadságot ad a pogány vallás gyakorlására, valamenynyien híveivé válnak. Ottó csak neveti Bátor heveskedését, teljes reménytelen dolog lenne — mondja — a nyugaton várakozó német sereggel szembeszállni. A császár parancsára várnak, s elözönlik az országot még azelőtt, mielőtt tényleges ellenállásra felkészülhetnének. A pogány vallás gyakorlására a szabadságot különben is nem nyájas szavakkal, hanem megfélelmlítéssel és fegyverrel kell Istvánból kicsikarni. Ezért, ha Konrád mellé áll a lázadó magyarság, István — akarja, nem akarja —• előbb vagy utóbb szabadságot ad a pogányoknak. Ezután jelenik meg Anastasius, aki megdöbben Ottó okoskodása hallatán. Nem keresztényhez