Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

TANULMÁNYOK - Farkas Gábor: A vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár RT. székesfehérvári üzeme az alapítástól az államosításig 1939 – 1948.

de szórványosan novemberben, sőt december elején a gyár leszereléséhez is új munkásokat alkalmaztak.

0 A munkásoknak legalább fele női dolgozó volt. Ez is mutatja, hogy a szakmanélküliek százai tódultak a gyárba, mert az automata gépeken való termelés nem igényelt magasabb képesítést. A tanoncképzést ezért nem is szorgalmazták, hisz elegendőnek mutatkozott a városból a kisipari szakmákból odaáramlott dolgozók beállítása. 1940-ben 13, 1941-ben 18, 1942-ben 37, 1943-ban 20, 1944-ben pedig 3 tanoncot szerződtettek le a gyárban, akik kivétel nélkül lakatosok, esztergályosok voltak.

7 Az első években korszerűtlen, elavult típusú gépek voltak a gyárban, amelyek zöme transzmissziós szíj meghajtással működött. Nem rendelkeztek motorizált járművekkel. A szenet a vasútállomásról lovaskocsikkal szállították a gyártelepre. 1942-ben korszerűsítési tervekkel foglalkoztak, de azokat a háborús nehézségek miatt nem tudták megvalósítani. (Iparvágány építése a bicskei vonalig, a lispei olaj bevezetése a városba, ül. a gyárba.) 1942 végére elkészült a gépcsarnok (3600 m

2 alapterületű), és a régi gépeket selejtezték. Svájcból, Németországból korszerű gépek érkeztek. 1943 elején a géppark az alábbiakból állott; 51 db automata és 16 db félautomata forgácsológép, 36 db utáneszterga, 38 db marógép, 17 db menetmarógép, 143 db különböző típusú fúrógép és 4 db rugóautomata. A gyár. mint hadiüzem, katonai felügyelet alatt működött. Lényegében a hadügyminiszter sürgetésére cserélték ki a gépparkot és került sor a modernizálásra. A gyár katonai parancsnokát a székesfehérvári hadtestparancsnokság irányította, aki nagy hatalommal rendelkezett a munkások és a tisztviselőgárda felett. A termékeket katonai bizottságok vették át, illetve ők minősítették. A gyárnak saját lőtere volt, ahol a hadianyagok próbáit tartották. A termelés fokozására sok férfi- és női munkást behívóparanccsal rendeltek Székesfehérvárra. Közülük sokan távoli országrészekből érkeztek, illetve menekültek. Ezeket a gyár mellett létesített barakktáborban helyezték el. A németek 1944. március 19-én megszállták a gyárat. A magyar katonaság nem kísérelte meg az ellenállást. (A város egyes pontján, néhány óráig farkasszemet néztek egymással a német és a magyar tüzér, ill. repülős egységek.) A gyár e naptól kezdve német katonai vezetés alá került. A termelést a Deutsche Abnahme Kommandó irányította, élén egy őrnaggyal és néhány technikussal. A gyártás a ,,Heeres Gerát Normalien" szerint folyt. Közben a termelés feltételei egyre rosszabodtak. Vagy nem érkeztek meg a félkészgyártmányok, anyagok, vagy silányabb minőségű érkezett. Például a nagyszilárdságú lövedék-acélok megmunkálása már csak szénacélokkal történhetett.

8 A termelési fegyelem is megbomlott; a várost ért légitámadások pedig demoralizálták a munkásságot, de a műszaki gárdát is. A katonai parancsnok nem tudott többé fegyelmet tartani, így a légitámadások miatti félelemtől a gyárat decentralizálták. A II. világháború utolsó hónapjaiban a kormányzat még erőfeszítéseket tett a hadiüzemek termelésének fokozására. A székesfehérvári Vadásztölténygyár vezetői is sorra kapják az utasításokat, hogy a haditermelést fokozzák. A Honvédelmi Minisztérium leirataiban a lőszergyártás, a gyutacs, a tüzérségi és gyalogsági csappantyú, világító- és jelzőlövedék sürgetése volt a leggyakoribb. A front ellátása azonban egyre reménytelenebb lett. Egyrészt nyersanyaghiány miatt késtek a beígért szállítások,