Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

Közlemények - Péterffy Ida: Kováts Sámuel prédikátor és literátor 1770 – 1830.

A „kellemes énekek", versek, „ékes tánzok" mellett akad erkölcsi intelem is: A' Betsület, melly az élet megkivántató java, Légyen éltednek páratlan füszerszáma és java. A' nyájasság, a' vigasság, tőled el ne távozzon. Mindenik nap meg meg ujjabbat, teremtsen, 's előhozzon. Végül még arról is biztosítja barátját, hogy holta után a' Múzsa sereg, rajtad igen kesereg, A' Haza gyászollyon! szemeink könny zápora follyon. Lelked szentségében vig nótát zengjen az égbenn.

129 Erre válaszol Horváth, amikor így fejti ki a „halál utánn"-i életről való vélekedését: Hogy születésem innepét ülni te is szereted, 'S megülöd holtom utánn is, a' míg tartánd életed, Jele, hogy halhatatlanná kívánsz tenni engemet, 'S óhajtott Philosophusi vártt örök életemet; — Mertt hogy a' halál utánn is kíván az ember élni, Már akármit kelljen arról az életről Ítélni: El kell hinnünk, mert Epicur, a' ki semmit sem adott A' más életre, 's ezentúl minden léteit tagadott, Szintúgy meghagyta baráti, hogy megemlékezzenek Róla, 's születése napján vendégséget üssenek.

130 1816 júliusában ,,a' szörnyű jégeső itt mindent agyon vere" — panaszolja Kováts. „Bár akármint kifeszittse, a' tsekély fixem magát Semmiképp ki nem kerülöm, a' nagy inség maszlagát." Félénken céloz rá, hogyha közelebb laknának, kölcsönt kérne. A válasz annyira késik, hogy a szokásos névnapi köszöntő dec. 24-re újra esedékes: Itt jön Ádámom, neve drága napja Nosza vedd pennád megölelte papja: írj, ne mulasd el bajaidban is tedd, Jó Samú tiszted. Gondjaid köztt megy fejed annyi füstje, Hogy hazádnak sints ma felesbb ezüstje, Gondra virradván fekszünk le búval, És szomorúval.

131 Horváth hosszan mentegető válasza csak az év végére érkezik: Olly keserves esztendő mindenütt a mostani, Mintha Febus az Egek' Atyja nem is aggna földünkről, Hogy borból, 's búzából akar számot venni bűnünkről. Itt már soknak nints kenyere, a' sovány Robinzonban; — Engem már kétszer loptak meg, való hogy alattombann, 'S még nem rám rohanásképpen; de ugyan tetemesenr