Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

Közlemények - Péterffy Ida: Kováts Sámuel prédikátor és literátor 1770 – 1830.

Hány kegyetlen Bajnokoknak emelünk oszlopokat? Azért hogy bűntelen soknak eszközlik halálokat. Hát a' maga kedveitető Vitéz-nek sirkő helyett Egy homok sziklás temető kertben adunk-e helyet? 'S tsak harminczkét esztendeig éljen-e Csokonai? Kinek illy kevés ideig tündöklött virtusai Százakat érdemelnének; 's másként is a' szünetlen Munkás, eleven elmének el múlni lehetetlen. Jer! hát jer! végy halhatatalan árnyék helyt sír boltomban Koszorúd hervadhatatlan marad Pantheumomban. Csokonai műveinek 1813-ban való megjelenése bizonyára nagy örömet váltott ki Kovátsból, s talán ez is előtérbe hozta Horváth személyét, kit Csokonai barátilag szeretett, s igen nagyra becsült. Több hozzá írott verse közül itt most az 1799. dec. 24-én írott költeményből idézünk: Horváth Ádámhoz névnapjára Ádám, e szomorú nevet te viggá tetted számba, Visszahozván az elesett poézist a hazánkba. Te vagy első ember köztünk és Ádámja magának, A kies magyar Helikon szűk paradicsomának. Élj sokáig, élj olly hosszan, amig híred fog élni, Jaj, de úgy halhatatlannak kén az embert ítélni.

1 „Nekem Csokonay Tanítványom volt — írja Horváth Kazinczynak 1814. aug. 3-án — és -de — engem' utóbb meg győzött mint a' fiatal Hesiodus a' vén Homerust. ,,Ő érette és helyette..." — az elvesztett barát után keresi Kováts Horváth barátságát. Csokonai volt tehát a közvetítő kettőjük között. Talán nem véletlen, hogy éppen műveinek megjelenése évében, 1813-ban írta Kováts első levelét Horváthnak. Kettőjük levelezése kéziratos másolatban maradt fenn a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában. Vértesallyáról 10 levél indult Göcsej felé, Petrikeresztúrba, ahol akkor Horváth élt, négy válaszlevél visszafelé is megtette az utat, s egy levelet Kazinczy Klára írt, Horváth harmadik, verselő felesége. Ez összesen 15. Ehhez jön még két melléklet. „Ne költsünk, hanem való megtörtént dolgokat öltöztessünk verses formába!" Horváth e realista törekvésének megfelel, hogy a hétköznapi dolgokaj is közlő leveleket versbe szedjék. Elmefrissítő, s jó nyelvcsiszoló gyakorlat. Utóbbi nem kis érdem akkor, amikor a hivatalos, az irodalmi és társasági nyelv latin, német, francia. Amikor az volt a fő kérdés, hogy fennmarad-e a magyar nyelv használata vagy csupán pórokra tartozzék, hogy éljenek vele. Mindenesetre nem kis rutinra vall, hogy a verseslevelek sikerültebb soraiban olyan természetesnek tűnik a közlendő tartalom, hogy szinte észre sem vesszük a kötött szótagszámot és a rímeket. A levelek csak helyenként válnak költőivé, nem is ebben van az érdemük, hanem koruk sok problémáját jelző voltukban. Stílusuk ódon zamatú, régies ki-