Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Nagy Lajos: Dunapentele története 1526 – 1849

Pál — tudni illik a bírót, jegyzőt, adószedőt, mert ezek voltak a mi elárulóink". Szórád és Précsényi nem tévedtek, valóban a jegyző, a bíró, az adószedő (s még öreg Fekete György egész telkes jobbágy) vallottak ellenük, az ő vallomásaik alapján derítette fel a pentelei lázadást a szolgabíró, sőt Tóth Pál jegyző és még más lakosokat is megnevezett, hogy kiket hallgasson ki Modrovich, de kérte, hogy őrá ne hivatkozzék a vallatásuknál, mert ha a lakosok megtudják, hogy a levél feltöretését is ő adta fel, „amint Szórád Mártont sajnálják, én rajtam szerencsétlenség történnék". Modrovich, miután kiderítette, hogy „Szórád Márton az egész tettnek kútfeje, úgy Précsényi Pál is", 1837. január 11-én „érdemlett büntetések elnyerése végett" a megye fogházába kísértette őket. Megállapította, hogy a jobbágyság követelései alaptalanok, s „hogy a mód, melyet ezen népség követ, minden polgári renddel ellenkező, a közbátorságnak pedig általába véve veszedelmes". Szórádot és Précsényit ki sem tudta hallgatni, mert az összegyűlt tömeg csaknem kiszabadította őket: „nagy zajt és ama vakmerő szavazatot: törjünk reá, ne engedjük őket büntetni — hallani kénytelenitettem, — jelentette Modrovich a másodalispánnak — egyáltaljában meg lévén győződve, hogy csak a még itten, Sobri és rabló társai végett tanyázó katonaságtól való félelem tartotta fékben a megvakított népet". Az elöljáróság rettegésben volt, s aki velük (a „lázadókkal") nem tartott, el volt „fogódzva az igazság nyilvánti kimondásától". De az elöljáróság sem volt egységes, mert a „csendességet bontogató lakosok közé" tartozott az elöljáróság négy tagja is: Kovács Ferenc, Jurinka István, Rekenye János és Naszvadi Imre esküdtek. Modrovich az összeesküvést tetteikből világosan látta, s nyilvánvalóan megpróbálkozott — a jegyző megnevezése alapján — nemcsak Szórád Márton és Précsényi, hanem több, a „lázadásban" résztvett pentelei lakos kihallgatásával is, a megyének 1837. január 14-én küldött jelentésében azonban kénytelen volt beismerni, hogy „makacs tagadások miatt kevés derül világosságra". Modrovich jelentésének végén azt írta, hogy a faluban „csend uralkodik". De ezt a csendet nemcsak Szórád és Précsényi Fehérvárra, a megye fogházába való küldésével érte el, hanem a pentelei jobbágyoknak őelőtte „történt illetlen magok viseletiért" kiszabott büntetésekkel is. Ugyanis január 11-én Szórád Márton és Précsényi elfogatásának a napján több jobbágyot botbüntetéssel is sújtott. Az a Tóth János, aki a többség között Modrovich füle hallatára kiáltotta, hogy „törjünk reá, ne engedjük őket büntetni" 24 pálca ütést kapott, Szabó János, Mészáros Mihály, Faragó Mihály és Fanyar Mihály 12—12, Gulyás János 8, K ss Mihály pedig 6 pálcaütést. Nagy Mihályt — mivel öreg volt — pálcaütés helyett két napi fogsággal büntette, kenyéren és vizén. Szórád és Précsényi elvitele, s a büntetések kiszabása után a jobbágyok „panaszos dolgaik eránt titkos helyeken" nem tanácskoztak, „egyébként csend" lett, de nem szűntek meg azon „erőlködni", hogy „ezen befogatott főjök szabadlábra bocsájtasson, és ez okra nézve — mint Modrovich jelentette — mindennapi tilalmazásaim ellen is, a városházához csoportozván, ott békességben munkálkodó Elöljáróságot dolgaikban gátolják". A jobbágyok ugyanis megpróbálkoztak azzal, hogy elérjék: Szórád Mártont és Précsényi Pált kezességre bocsássák szabadon. De a földesuraknak az volt az „általános kívánsága, hogy a két nevezett . . . csendbontó . . . kezességre ki ne bocsájtasson", s Modrovich véleménye „ezen