Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Nagy Lajos: Dunapentele története 1526 – 1849

Nem ütötték agyon a bírót, hanem 1836. december 18-án az egész község nevében levelet írattak vele a vármegyéhez: „Amidőn a folyó 1836-dik esztendőben kiadott Úrbéri Törvény Cikkelyeknek — leginkább a 8-ik törvény czikkely azon hét paragrafusában foglalt előadások szerént, mi az egész község abban a véleményben volnánk, hogy Duna Pentelére nézve ha tsak ezen eltévelyedett, de már mostanság alázatossan idemellékelve előljött Constractus levelünknek mássá, az Urbárium behozatala előtt a tekintetes Nemes Vármegyének kegyes színe eleibe terjesztethetett volna a Község részéről, Duna Pentelén — valamint több más helyeken még ekkoráig sem jött bé az urbárium, itten nálunk sem szerződött volna be, annál is inkább, hogy azt még mostanságig, több életben található jobbágy társainkkal mindenkor bebizonyíthatjuk, hogy az Urbárium bejövetelekor vitatván a régiek ezen Contractus levelünket ugyan, de azt elő nem mutattathatván, egy álló esztendeig a földeket nem is művelték mindaddig, még arra az illető és akkori tisztviselők által fenyitték alatt nem erőtettek és nem kényszeritettek. Ugyanezen oknál fogva, de legfőképpen azon esetre nézve, minthogy az annyira kiszorítás végett sem magunk, sem marháink a határban már meg nem élhetnénk, kénszerittetünk a tekintetes Nemes Vármegye kegyes szine előtt úgy mindazonáltal ezennel alázatosan esedezni, hogy az Méltóságos földes Uraságainknak általunk minden megsértés nélkül leendő — vagy ezen Contractus értelme szerént való ismét visszahelyheztetésünket kegyessen eszközölni — vagy pediglen olyan Eggyességre lépni méltóztasson a Tekintetes Nemes Vármegye bennünket Méltóságos földes Uras áginkkal legalább léptetni, hogy ennek következésében, mint a község, mint pedig a Méltóságos Földes Uraságaink is magok, ennek utánna békesség és nyugalomban maradhassunk". A pentelei jobbágyoknak ez a levele, s kérése elindult a szokásos adminisztratív útjára: 1837. február 1-én a megyei kisgyűlésen felolvasták, s „megvizsgálás és jelentéstétel végett" kiadták a járásbeli főszolgabírónak, Kenessey Károlynak, aki a helyszínen vizsgálódván, 1837. március 13-án készített tiszti jelentést tapasztalatairól. A megyét azonban, elsősorban nem a pentelei jobbágyok úrbéri panaszának jogossága vagy jogtalansága érdekelte, hanem a faluban támadt „zenebonának" minél gyorsabb megszüntetése, elfojtása. E célból 1837. január első napjaiban megjelent a faluban Modrovich Ignác alszolgabíró, aki megérkezése után azonnal megkezdte a nyomozást. Maga elé rendelte az „ottani előkelőbb lakosokat, a mostani bírót, Tonka Györgyöt, úgy Mátó Dimó eskött embert", akik felvilágosították a „lázadásról". A „lázadók'' gyűlölettel és gyanakodva figyelték elárulóikat. Ezért fogták el, s törették fel a szolgabíró által Fehérvárra küldött levelet, mint Szórád Márton vallotta: „miután az jegyző által való elárultatásunkat az levélben gyanítanánk". Ugyanis január 8-án Modrovich a nótáriussal (Tóth Pállal) levelet Íratott Nagy Boldizsár megyei archivariusnak, s a levelet a község pecsétjével zárták le. A levélben néhány „passualis formulákat" kértek. A jobbágyok azonban — megismervén a nótárius írását — megállították a levélvivőt, — Précsényi Pált — mondván: „nem jó van, mert az nótárius vihet, hogy még ked is Fehérvárott marad". S ezért mondta Szórád Précsényi Pálnak, hogy a „a büdös férgek, a falunkba már magukat nagyon bevették, azért szükség azokat kiseperni". „Ö is azt értette, amit én — vallotta később a törvényszék előtt Précsényi